LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elgondolkodtam az elmúlt órákban azon, hogy miért nincsenek itt a szocialista képviselők, és azt gondoltam, hogy átdolgozzák az egész törvénycsomagot, visszajönnek ide, és végre egy jó javaslatot hoznak be. Államtitkár úr is szorgosan telefonált, hoztak neki egy nagy paksamétát. Azt gondoltam tehát, hogy visszavonják a törvényjavaslatot. Nem ez történt, sőt Molnár Albert képviselő úr nekiállt védeni ezt az elég gyenge törvényjavaslatot. Sőt odáig merészkedett, hogy elővette a régi nótát, amit már ismerünk. Amikor mi kormányoztunk, két év kormányzás után kitalálták, hogy azért olyan jók a mutatóink, mert az előző kormány jó alapokat hagyott nekünk (Gőgös Zoltán: Ez így is volt!), most megint két év után kitalálják, hogy azért ilyen rossz ma az ország állapota, mert valamikor mi valamit elrontottunk. (Gőgös Zoltán: Így is van.) Azt nem tudom, hogy jövőre mit tetszenek majd mondani, Göndör képviselő úr, mert szerintem ez se a gazdaságnak, se a vállalkozásoknak nem fog segíteni. (Molnár Albert: Nem Göndör, hanem Gőgös!) Bocsánat, elnézést, összekevertem önöket, olyan egyformák. Mert hogy a vállalkozásoknak semmi jót nem fog hozni, az biztos, Kékesi képviselőtársammal ellentétben én ugyanis ebben semmi jót nem látok. Azt látom, hogy a cégautóadó a kétszeresére nő, nő a gépjárműadó, jön a környezetterhelési díj, nem lesz járulékcsökkenés, Molnár Albert képviselő úr, és sorra nőnek azok a terhek, amelyek a vállalkozások számára rosszak.

Arról a kedvezményről, ami olyan kecsegtetőnek tűnik, és az elmaradott térségek esetében egymilliárd forintos kedvezményt jelentene, majd később beszélek, de nézzen utána, hogy hány ilyen nagy beruházás épül egy év alatt az országban.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu