MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Gazdaságpolitikáról esett szó, hogy ezek az adótörvények milyen gazdaságpolitikai filozófiát követnek. Azt gondolom, hogy akkor önök nem látták meg azokat az előrevivő gazdaságpolitikai jelzéseket, amik ebben vannak. (Balla György: Ez így igaz.) Hogy ezek hogyan alakultak ki, azt is el kell mondanom. Önöknek ugyanis 2000 első negyedévétől kezdve a 6,6 százalékos gazdasági növekedést sikerült 2,9-re leküzdeni. (Font Sándor: De most 2,4!) Tehát az a fajta gazdaságpolitika, amit önök folytattak, nem volt folytatható. Kényszer volt, váltani kellett gazdaságpolitikai filozófiát.

Az önök által Széchenyi-tervnek nevezett, 6640 vállalkozónak nyújtott ingyen pénz, amit egyébként, ha folytatták volna, 123 évig kellett volna ugyanígy csinálni, hogy minden vállalkozó azonos feltétellel hozzányúljon, nem volt járható és nem volt folytatható. Széchenyi egyébként az egész nemzetet szerette volna jobb helyzetbe hozni, és a mi filozófiánk az, hogy az egész nemzetet, az egész nemzet vállalkozóit kívánjuk nem kiemelten nagyon jó helyzetbe, de arányosan jobb helyzetbe hozni. Valóban van egy ilyen gazdaságpolitikai filozófiai különbség. (Közbeszólások a Fidesz és az MDF soraiból.)

Egyébként az egészségügyi hozzájárulást, amit önök felemeltek 4500 forintra, az első évben 22 százalékkal csökkentettük. Kósa Lajos úr, 22 százalékkal csökkentettük az egészségügyi hozzájárulást, ami valamennyi magyar vállalkozó számára minden munkavállaló után havonta ezer forint költségcsökkentést okozott. Önök ezt megemelték 1600 forinttal, ha emlékeznek rá, 2001-ben.

Folytatnám majd a következő kétpercesben a gazdaságpolitikai tájékoztatót.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu