TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselők előszeretettel hangoztatják a társadalmi igazságosságot mint vezérelvet. Hallottunk itt példákat, amiket szeretnék felfrissíteni. Font képviselő úr nagyon szép példát mutatott be, hogy hogyan lehet értékpapírból jövedelemhez jutni adómentesen, járulékmentesen. Önök azzal illették, hogy ez sci-fi-be illő, Gőgös képviselő úr azt mondta, hogy ez nagyon élelmes észrevétel, valószínűleg lesznek követői. Senki nem cáfolta ennek a lehetőségét, hogy ilyen módon lehet adómentesen, járulékmentesen jövedelemhez jutni.
Tállai képviselő úr nagyon szépen elmondta, hogy kik azok, akiknek megéri az evát választani. Ez egy nagyon jól körülhatárolható vállalkozói réteg. Kérdezem én az eva sikertörténetének a vizsgálatakor: azt megpróbálta-e valaki számszerűsíteni, hogy azokból az adókból, amelyeket az eva kivált, milyen csökkenés következett be? Ez is egy fontos szempont, tehát hogy ezek a vállalkozók, akik ezt a nagy mennyiségű evát befizették, összesen mennyi adót spóroltak. Én úgy gondolom, hogy mind az értékpapírból származó jövedelmeknél, mind az evánál elég jól körülhatárolható réteg az, amelyik szóba került, és ez, úgy gondolom, kevésbé a társadalmi igazságosság irányába veti az adórendszer változását. Vagy ha Font képviselő úr legutóbbi példáját, azt a bizonyos 100. §-t említenénk: én úgy gondolom, hogy ez nem a társadalmi igazságosság irányába, hanem ez igazán egy klientúraépítés irányába mutat.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés