DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő Úr! Nincs vita köztünk abban, hogy az Európai Unióban utófinanszírozási rendszer működik, tehát át kell alakítani a támogatás szisztémáját, de ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon nem lehet különféle eszközökkel ezeket a közvetlen támogatásokat megelőlegezni, amit 25 százalékban az Unió fizet, az ön által is említett december 1-jétől a következő év március 30-áig, azt megelőzően pedig a nemzeti kiegészítésből, a top up 30 százalékából tudjuk a gazdákat itthon finanszírozni. Természetesen ezen előlegek fizetésére az Unió akkor ad lehetőséget, ha a kérelmeket befogadtuk, és az adminisztratív ellenőrzést elvégezte Brüsszel, mert nyilvánvalóan ekkor dől el, hogy ki jogosult a támogatásokra.

Hogy lesz-e géptámogatás jövőre? Természetesen lesz géptámogatás, mint ahogy tavaly is 38 százalékkal több volt az ilyen típusú támogatás; az idei esztendőben, éppen amiatt, hogy önök a SAPARD felhasználását itt hagyták, hátha valaki más fel tudja használni, jelentem, föl tudjuk használni, és a jövő évben a SAPARD-ból is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és az agrár-vidékfejlesztés operatív programjából is jut géptámogatásra. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu