GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tudjuk, a mai vitanap előtt, amikor leültünk, akkor is tudtuk, hogy sokkal több pénz kellene a társadalom minden területén, így az önkormányzatoknál is. De tudjuk azt is, hogy mint felelős kormány, felelősek vagyunk azért, hogy egyensúlyban tartsuk a folyamatokat.

(14.00)

Tisztelettel kérdezem a jelen lévő képviselő urakat, akik polgármesterek is, vajon kiszámolták-e egyszer is, hogy mit jelentett önöknél az, amikor az előző kormány folyamatosan évente 3 százalék inflációval átverte az egész országot, átverte az önkormányzatokat, amikor a normatívákat 3 százalékkal alacsonyabban emelte. Tehát amikor arról beszélnek, hogy hány száz milliárd hiányzik, akkor annak mekkora hányada keletkezett az előző négy évben?

Képviselőtársaim! Szomorú vagyok, mert egy szó nem esett arról, hogy önök egy jobb pozícióban elmulasztották a bérfelzárkóztatás kérdését megoldani, ezt most nekünk kell megtenni, és mi vállaljuk és megtesszük. A mai vitanap rávilágított arra, hogy igenis több forrás van az önkormányzatoknál, és több lesz a jövőben is a jelenleginél.

A mai vitanapon - képviselőtársaim, elnézést kérek az erős szavakért! -, szóval, önök úgy indítottak, hogy “üreszsebö. Ez a zseb nem üres, de üresek voltak a padsorok, és üresek voltak a szavak.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu