PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma, hallgatva a vitát, próbáltam összeszedni, hogy valójában mi az, amiben egyetértünk. Nem volt könnyű, nem lesz hosszú a hozzászólásom, hiszen elég kevés olyan dolog van, amiben sikerült egyetérteni, de azért néhány dolog van, és azt gondolom, hogy ezt jó az összefoglalóban rögzíteni.
Magam teljes mértékben egyetértek azzal, amit előttem Veres államtitkár úr mondott, hogy valójában 1990 óta az önkormányzati rendszer nem változott. Az akkori politikai kompromisszumok, egyezségek nyomai rajta vannak ezen a rendszeren. Ma már szerintem mindenki tudja, hogy mi az, ami ebből igazán hasznos, továbbvihető, és mi ennek a nehézsége. Azt gondolom, hogy ebben a kormányzati oldal és az ellenzék között nincs különbség, ebben egyetértünk.
Azt is nagyon jól tudjuk, hogy ez a rendszer szétaprózódott, és ezért nagyon költséges. Valójában akkor mi a célunk? Az, hogy egy jobb rendszer működjön, egy jobb rendszer alakuljon ki; egy olyan rendszer, ami jó szolgáltatásokat nyújt a gyerekek számára, az idősek számára, a betegek számára, a szüleink számára, ha éppen erre van szükség. Azt gondolom, hogy erre vannak jó példák.
A helyi újságokat szoktam olvasni, és nagyon jó példákat látok, hogy egyébként önkormányzatok mi mindenre tudnak odafigyelni. Logopédiai központot tudnak indítani egyébként Gödöllőn, saját forrásból, és szerintem ez nagyon helyes, ennek örülni kell, mint ahogy örülni kell annak is, hogy Debrecenben saját forrásból, 70 millió forintból fel tudják újítani a könyvtárat, és 11 millió forintért új könyveket tudnak venni. Ez is nagyon jó, ennek is örülni kell.
Tehát azt gondolom, hogy végig lehet nézni, hogy valójában tényleg olyan rossz helyzetben vannak-e az önkormányzatok, mint ahogy ez ma itt elhangzott. Ha végignézzük a helyi forrásokat, akkor talán igaza van Jauernik képviselő úrnak, hogy nincsenek is olyan rossz helyzetben, hiszen nagyon ügyesen ki tudják gazdálkodni azokat a pénzeket, ami a jobb szolgáltatásokhoz kell.
Ahhoz persze, hogy az a közigazgatási korszerűsítés megvalósuljon, amiről már itt volt szó, mindenképpen együttműködés kell. Egy olyan együttműködés, amely függetlenül attól, hogy kormányzati vagy ellenzéki oldal, de egy olyan pluszlehetőséget biztosít mindenki számára, amire nyugodtan lehet mondani, hogy plusz tőkeforrást jelent. Amikor több település együtt tud működni abban, hogy együtt működtessenek egy iskolát vagy egy óvodát, akkor van olyan megtakarítási lehetőség, ami másra fordítható, és az a szolgáltatási színvonal, amit jogosan elvárunk, hogy jó minőségű legyen, ilyen esetekben javulni szokott.
Mi az, amiben egyetértünk? Egyetértünk abban, hogy persze azokon a kistelepüléseken segíteni kell, ahol ma forráshiány van. Ez itt sokszor elhangzott, hogy az önhikisek helyezte nagyon nehéz. Kétségtelen, hogy ez az önkormányzatok egyharmadát jelenti, de lakosságszámban nem az egyharmadot jelenti. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert némi csúsztatásra ad lehetőséget. Persze egyetértünk abban is, hogy az önkormányzatok sok-sok olyan feladatot felvállaltak, ami helyben a lakosság számára, a diákok számára valamilyen pluszjuttatást jelent.
Szeretném önöket emlékeztetni, képviselőtársaim, hogy az idén szeptembertől a kormány elindította az ingyenes tankönyv biztosítását, és elindította az ingyenes étkezési programját. Minden önkormányzat - végignéztem - valamilyen módon ezeket a feladatokat saját pénzből támogatta. Ez azt jelenti, hogy szeptembertől felszabadultak pénzek. Van, ahol 1-2 millió forint, de van olyan önkormányzat, ahol 7-8-10 millió forint szabadult fel, hiszen a kormány, az állam belépett ebbe a funkcióba. Helyben ezek a pénzösszegek felhasználhatóak.
(14.10)
Kérem, ezt vegyék figyelembe akkor, amikor az önkormányzatok finanszírozásáról van szó. És nagyon fontos: ezt a pénzösszeget nem vonta el a kormány. Nem úgy történt, mint 2000-ben, amikor 1,9 százalékos elvonás volt minden önkormányzatnál, függetlenül attól, hogy milyen jövedelmi helyzetben, milyen anyagi körülmények között van.
Amikor önök azt mondják, hogy a Belügyminisztérium érdekérvényesítő képessége hagy kívánnivalót maga után, akkor szeretném önöknek elmondani, hogy igen, amikor a 2,5 százalékos megtakarítási program volt a kormányzati szerveknél, akkor ez az önkormányzatokra nem terjedt ki, tisztelt képviselő urak és hölgyek. Azt gondolom, azon érdemes elgondolkodni, hogy valóban, akkor milyen a Belügyminisztérium érdekérvényesítő képessége, milyen a kormányzati oldal szociális érzékenysége az önkormányzatokkal szemben. Nos, azt gondolom, amikor ez nem terjed ki az önkormányzatokra, akkor itt nagy különbség van magatartásban, felfogásban és munkamódszerben az önkormányzatokkal kapcsolatban a jelenlegi és az előző kormányzat között.
Nos, mi az, amiben egyetértünk? Azt gondolom, abban, hogy ne beszéljünk pontatlanul. Kosztolányi képviselő úr, holnapután lesz az egyeztetés a fővárosi forrásmegosztással kapcsolatban. Teljesen készen van az anyag, minden polgármesternek kiküldtük. Hogy az ön polgármestere nem adta oda önnek, azt sajnálom. El fogom önnek természetesen juttatni, hogy fel tudjon készülni, és esetleg a véleményét elmondja.
Mi az, amiben egyetértünk? Egyetértünk abban, hogy igen, van nagy adóssága az önkormányzatoknak. A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint 1998 és 2002 között 45 milliárd forintról 115 milliárd forintra emelkedett ez a tartozás. Melyik időszakban volt ez? Nem az elmúlt évben volt, mint ahogy hallhatták.
Mi az, amiben egyetértünk, és amiről pontosan kellene fogalmazni? Az okmányirodákról. Ne tessék azt mondani! Ha valaki, akkor pontosan ez a kormány emelte föl az okmányirodák ügyintézési normatíváját 2003-ban.
Nos, én azt gondolom, egyetértünk abban is, hogy vannak nagy ellátórendszerek - ez az oktatás -, amiben nagyon fontos, hogy javulás történjen, az ott dolgozók, az ott tanulók, illetve a szülők - akiknek a gyerekei ott tanulnak az iskolákban - számára javulás legyen.
Én úgy érzékeltem a mai vitában, úgy érzékeltem Veres úr hozzászólásából is, hogy ebben van egy egyetértés, hogy a költségvetési vitában az oktatási normatíva területén változás történjen.
A benyújtott költségvetésben egyébként nincsen normatívacsökkenés, mindazok ellenére, hogy itt már egyébként a Házban többször elhangzott, és akkor is mondtuk, hogy erről szó sincsen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ezt a mai vitát a kormányoldal azzal a felelősséggel folytatta, amely felelősség jellemző volt 2003-ban a költségvetés végrehajtása során, és amely felelősség a kormányzati oldalt jellemzi a 2004. évi költségvetés elkészítésénél.
Én azt kérem önöktől, hogy a napi munkájuk során ugyanazt a felelősséget és megfontoltságot tanúsítsák, amikor az önkormányzatokról nyilatkoznak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés