PAPP JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt ellenzéki Képviselők! Eldönthetnék már végre, hogyan viszonyulnak a közalkalmazotti béremeléshez, egyetértenek vele így utólag is, vagy az önkormányzati és a központi költségvetés legnagyobb bajának tartják. Mi, azt hiszem, a kormánypárti frakciók nevében nyugodtan kimondhatjuk, hogy nem vagyunk hajlandók sem szégyenkezni a közalkalmazotti béremelés miatt, sem azt mondani önökkel együtt, hogy na és, történt valami? Igenis történt, olyan történelmi léptékű közalkalmazotti béremelés történt, ami közelítette a közalkalmazotti béreket a versenyszféráéhoz, és megállította az elvándorlást a közszférából.
Két dolgot azonban ma ki kell mondanunk: ilyen ütemben nem tudjuk folytatni a juttatások növelését. A világgazdaság hatásainak kitett magyar gazdaság fejlődése ezt ma nem teszi lehetővé. Amit eddig adni tudtunk, és ez a második, abból viszont nem veszünk vissza, és megteremtjük a forrásokat romló körülmények között is. Ezért van ez a nagy keresgélés a költségvetésben.
Ugye nem azt állítják, hogy az önkormányzatok problémái 2002. május óta keletkeztek? Akkor most azzal vádolnak minket, hogy 15 hónap alatt nem tettük rendbe mindazt, amin önök négy évig folyamatosan rontottak? Mi legalább, azt gondolom, elkezdtük. Szakács Imre úr azt mondta, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, és ő is nagy kedvvel vizionált az önkormányzatok baján. Azt viszont elfelejtette megemlíteni, hogy a 2003. évben egymilliárd forint címzett támogatást kapott az általa vezetett megyei önkormányzat, 2004-re pedig a pásztori szociális otthon felújítására 350 millió van előirányozva. Azt látom a mai vitából, hogy nekünk fontos az önkormányzatok sorsa, és ez a vitanap is, mert többen vagyunk, mint önök.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
(12.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés