DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt hiszem, olyan témánál tartunk, ahol egymás felszólalását nem illene megtapsolni, lévén önök előhoztak egy új jogintézményt minden hatástanulmány nélkül. És arról is tanúbizonyságot tesznek, hogy önök nem ismerik a családok belső életét, az emberek mentalitását Magyarországon.

Csak egy példát szeretnék mondani. Az egyedül élő, 65 éven felüli apukát támogatják a gyerekek, akik nem ott élnek. Most meghallják azt, szocialista képviselők, hogy a papa kérheti a felfüggesztését ennek az építményadónak, amit eddig ők kipótoltak az örökhagyó családfő büdzséjében. Most azt fogják neki mondani, apuka, menj el az önkormányzathoz, járj utána, kérj adófelfüggesztést, jelzálogot jegyeztess be, éljél ezzel a tudattal, hogy ez így van, mert adott a lehetőség. Nem kapsz tőlünk majd pénzt, mert nem tudunk, apuka, téged tovább ebben támogatni, forduljál oda, és éljél azzal a lehetőséggel, hogy fel legyen függesztve az építményadó.

De a dolog nem innen néz ki a leggaládabbul és legembertelenebbül, hanem az önkormányzatok oldaláról. Önök azon spekulálnak, hogy az önkormányzatot szembefordítsák a saját választóikkal, lakóikkal. Eddig Magyarországon a 3200 önkormányzatból körülbelül 300 vetett ki építményadót, csak a 10 százalékuk; önök tudják, arra akarják szorítani őket, mert Jauernik úr is megmondta, hogy nem lesz forrás az önkormányzatoknál, hogy minden egyes önkormányzat vesse ki ezt az építményadót. De van egy kiskapu, hogy az igazán idős embereknél meg a 67 százalékban rokkantaknál talán felfüggesztés van.

Ennek, uraim, a következő mond ellent - majd a következő kétpercesben folytatom.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu