TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Én úgy gondolom, hogy a lakáshitelhez kapcsolódó adókedvezményt nem szociálpolitikai kérdésként kell kizárólag kezelnünk. Ez egy gazdaságpolitikai kérdés. Emlékezzenek vissza, annak idején, amikor kezdett a világgazdaság, európai gazdaság a stagnáló, illetve visszaeső folyamatba kerülni, akkor az autópálya-építés, a lakásépítés volt olyan húzóágazat ebben az országban, ami belföldi keresletet indukált. Gondoljanak bele, a polgári kormánynak volt egy ilyen filozófiája, hogy a szociálpolitikai kedvezmény önmagában mit jelent. Gondoljanak bele, még az emelt összeg is egy lakás árának milyen alacsony hányadát képviseli. Itt éppen az volt a lényeg, hogy minél több pénzt juttatni az építkezőknek, és ezáltal, hogy gyakorlatilag ilyen adókedvezmény formájában, kamattámogatás formájában biztosította a támogatást a polgári kormány, egy jelentős összeghez tudta juttatni az építőket. Ez a jelentős összeg összességében jelentős keresletet indukált a gazdaságban, ami meg is látszott az építőipar termelésén, a felépített lakások számán.
Úgy gondolom, ezzel, hogy ennyire megnyirbálják ezeket a kedvezményeket, illetve ez megtörtént a kamattámogatások terén is, vélhetően elég jelentős visszaesés fog bekövetkezni a lakásépítési piacon, és úgy gondolom, ez a gazdasági növekedésre sem lesz jótékony hatással.
Köszönöm szépen. (Gőgös Zoltán: Ezt a vitaszakaszt egyszer már lezártuk!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés