DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Eörsi képviselő úr azt mondta, hogy a tolvaj bandaö stílus kérdése. Nincs igaza, képviselő úr: bűncselekmény volt ezt a kijelentést tenni. Ezt tudja a képviselő úr is, mert ez becsület csorbítására alkalmas tényállítás. Más kérdés az, hogy nem tettünk feljelentést Kuncze Gábor ellen. Ezt már csak arra mondom, mert itt többen azzal hivalkodnak, hogy milyen sokat tűrnek, és nem tesznek feljelentést, nem fordulnak bírósághoz.
Ami pedig a másik oldal kiiktatásával kapcsolatos megnyilatkozásokat illeti, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnökének a likvidálására vonatkozó állampolgári észrevétel vajon gyűlöletbeszéd-e. Abban az emberben az indulatok honnan keletkeztek? Nem ebben a légkörben, nem ennek a közbeszédnek a hatására keletkeztek, ami uralkodik ebben az országban? És még mondhatnék számos ilyen példát a közelmúltból.
Van egy veszély, tisztelt képviselőtársaim, ennél a vitánál. Most kezd ez a vita abba az irányba elmenni, hogy a törvényjavaslat okán egymást kezdjük támadni, és egymásnak címzünk erkölcsi kioktatásokat. Azt javaslom, hogy ehelyett a magunkba szállás útját válasszuk; ezt fejezzük be, mielőtt ez a törvényjavaslat gyűlölettörvény-javaslat és ez a vita gyűlöletvita lesz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés