DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Eörsi képviselő úr egy részét elmondta annak, amit mondandó voltam. Úgy gondolom, hogy az indulatkeltés vagy akár az indulat fölkorbácsolása önmagában semmiképpen sem elítélendő. Ez bizony a politikai vitának a része. A példa is jó volt: amikor önök a mi vagy a korábbi szociálliberális kormány politikáját igen kemény szavakkal ostorozták, és nyilván nem komolyan gondolva, de olyan nemzetvesztő, meg tudom is én, milyen szándékokat tulajdonítottak neki, nekem nemcsak az nem jutott eszembe, hogy büntetőjogi védelmet kellene kérnem ezért, de az sem jutott eszembe, hogy ez ne volna helyénvaló.

(17.40)

Önök fölkeltettek ezzel bizonyos indulatokat, még azt is mondom, hogy sikerrel jártak ebben az ügyben. Ez rendben van. De ahogyan Eörsi képviselő úr rámutatott, jelentős különbség van aközött, hogy az indulatokat valakinek a tevékenységével vagy a létével kapcsolatban vetem föl. Tehát, hogy az-e a problémám, amit csinált, és ezért ostorozom esetleg indulatokat keltő szavakkal, vagy azért, mert van, és engem idegesít a léte. E között a kettő között, azt gondolom, igen éles határvonalat kell vonni.

A másik, amit Gusztos képviselő úr mondott: én beleértettem abba a két érv közül az egyikbe, tehát hogy az azok ellen való fellépésre, akik a kirekesztés ellenfelei, arra is lehetőséget adna ez a törvény. Ebbe beleértettem azt a változatot is, amit most képviselő úr mondott. Én is nagyon komoly veszélynek tartanám, ha a parlament ezt a törvényt elfogadná, és az Alkotmánybíróság mint alkotmányellenest kilőné. Ez sokkal rosszabb hatással lenne, mint ha ezt a törvényt egyáltalán meg se hoznók.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu