SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gúr Nándornak szeretnék két dolgot mondani a mostani hozzászólására. Az egyik az, hogy az iskolák szerepét valóban nem lehet eléggé túlértékelni, csoda, hogy megmaradtak sokan, és átörökítették a következő évezredre azt a tudást, amit nagy megszorítások árán tudtak csak elérni. De ami most várható a következő évben a szakképző intézményekre, az a legrosszabb álmaikat is alulmúlja, azt kell mondanom. Ezek után kellene elgondolkodni azon, hogy hová csoportosítjuk át a pénzeket.

A másik megjegyzésem pedig az lenne, hogy jó, hogy ezt a törvényt most már sokadszorra módosítjuk egy év alatt is, de érdemes lenne elgondolkodni, hogy a szakképzési törvényt nem kellene-e végre egyszer alaposan átnézni és koncepcionálisan módosítani, mert ez is alapja lenne a munka-erőpiaci képzésnek igazából, hogy az vajon mennyire jelenti a korszerű képzés alapját. Szerintem ideje lenne azzal kezdeni egyszer, és utána módosítani a sok kis szaktörvényt ehhez képest.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu