MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engem is Sümeghy Csaba felszólalása késztet megszólalásra, mert azt gondolom, és ha ő is megnézi a statisztikai adatokat, akkor nagyon sok tévedés hangzott el; remélem, hogy ezt nem direkt tette.
2000 első negyedévében 6,6 százalék volt Magyarországon a gazdasági növekedés, míg 2002 első negyedévére ez 2,9 százalékra csökkent. Azt gondolom, hogy mindenki, aki ezekből a számokból tud olvasni, abból kiolvashatja, hogy az a fajta gazdaságpolitika nem volt folytatható, amit a Fidesz 2000-től folytatott, úgy is mondhatnám, hogy ez megbukott.
2001-ben csakö 13 százalékkal erősödött a forint, gyakorlatilag a magyar gazdaság húzóágazatát, az exportálókat 13 százalékos veszteség érte, 13 százalékos jövedelmezőségveszteséget írhattak az exportálók. Mert ha a Fidesz gazdaságpolitikája sikeres lett volna, akkor ez a fajta ütemcsökkenés nem következik be. Egyébként a magyar gazdaság növekedése ma is az Európai Unió átlagának több mint kétszerese, tehát én azt gondolom, hogy ez nem rossz, és ha a versenytársainkhoz hasonlítjuk a gazdasági növekedési ütemet, akkor mind a cseh, mind a szlovák, mind a lengyel gazdasághoz gyakorlatilag hasonló a szám.
Úgyhogy erre a néhány módosításra vagy erre a kiigazításra szeretném felhívni a Ház figyelmét.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés