TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Immáron több órája figyelem a vitát, és a költségvetési vita minden évben így zajlik - én már hosszú évek tapasztalatából mondom ezt -, hogy elbeszélünk egymás mellett, ellenzéki és kormánypártok, és nem találtunk még olyan közös kapcsolódó pontot, amivel konszenzusra jutnánk. Pedig nekem meggyőződésem, hogy ha két oldal nem jut bizonyos kérdésekben konszenzusra - például a nagy elosztórendszerek reformját illetően -, akkor ennek az országnak soha nem lesz elegendő forrása arra, hogy nagyon hathatósan, nagyon ütősen tudjon előrehaladni bizonyos fejlesztések területén. Nagyon szükséges lenne ezeknek a súlypontoknak, a konszenzusnak a megtalálása.

Már szó volt az önkormányzatok költségvetéséről. Ami évről évre nagy vitát szokott még kavarni, az az agrárköltségvetés, amiről még viszonylag kevés szót hallottam, de ez minden évben vitákat gerjeszt. Az ellenzék máris azzal támadja, riogatja a kormánypártokat, hogy becsapják a gazdákat, és nem fognak hozzájutni az európai uniós támogatásokhoz, a földalapú támogatásokhoz.

Tisztelt képviselőtársaim és tisztelt mindenki, aki figyelemmel kíséri a televíziós közvetést, én innen szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy hozzá fognak jutni a gazdálkodók az uniós támogatásokhoz a koppenhágai megállapodásban rögzített 30 százalékos kiegészítő támogatással együtt. Ami a bizonytalanságot okozza, hogy az uniós kifizetések minden évben december és a következő év márciusa között történnek, a szükséges ellenőrzések lebonyolítása után. Mi azt szeretnénk, hogy a gazdálkodók ezekhez a forrásokhoz még ez időpont előtt hozzájussanak, és a kincstáron keresztül ezt megoldhatónak is találjuk. Teljesen fölösleges riogatni a gazdálkodókat azzal, hogy nem fognak hozzájutni a forrásokhoz, hiszen épp elég gondot okoz nekik a csatlakozásra való felkészülés. Nagy léptékkel folyik az intézményhálózat felállítása, ami szükséges ahhoz, hogy ezeket a forrásokat folyósítani tudják a gazdálkodóknak.

Én nagyon kérem ellenzéki képviselőtársaimat is - ebben a kérdésben mindenkinek megvan a maga felelőssége, az előző kormánynak is, és nekünk is, hogy ez működőképes legyen, és időben felálljon -, hogy ne szembeállítással és bizonyos dolgok kisarkításával hátráltassuk ezeknek az intézményrendszereknek a felállítását, hanem arra törekedjünk, hogy ez igenis időben felálljon, és a gazdálkodók megfelelő időben tájékoztatást kapjanak, és fel tudjanak készülni ezeknek a pénzeknek a fogadására. Egyébként is az a tapasztalat, hogy nekünk bármennyi időnk lenne bármire, uniós felkészülésre, mindig lépéshátrány van, mindig van egy hajrá. Ebben a hajrában próbáljunk valahogy együtt gondolkozni ezen a területen.

Az uniós forrásokon kívül szükség van, és tartósan szükség van a hazai költségvetési forrásokra is, amelyek kiegészíthetik ezt. Ezt pedig hatékonyan és célszerűen kell felhasználni. Az utóbbi időben sajnos azt kezdem tapasztalni… (Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu