BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nézzük meg, hogy az előttünk lévő költségvetés mit nyújt vagy mit nem nyújt a Duna Televíziónak és a Magyar Rádiónak!

A Duna Televízió, hivatásához híven beindította az észak-amerikai, az ausztráliai és az új-zélandi sugárzást. Ehhez kormányzati támogatási ígérete volt, amelyet nem kapott meg. A szűkös költségvetéséből kényszerült kigazdálkodni, csak úgy tudta a tengerentúli műsorát elindítani, hogy az eredeti műsorgyártási költségeket kellett lefaragnia. Mivel a médiatörvény szellemével és a Duna Televízió alapító okiratával szinkronban van a sugárzás kiterjesztése, és ez a Magyar Köztársaság érdekeivel is egybeesik, az államnak be kellene tartania az ígéretét, és ezzel az összeggel meg kellene emelnie a Duna Televízió költségvetési támogatását. Ezt az ígéret szintjén 800 millió forintban határozták meg. Hiszen nem elég eljuttatni a képjelet az Egyesült Államokba vagy Ausztráliába, ott a jel szétosztásáról, folyamatos és mind szélesebb körű terjesztéséről is gondoskodni kell. Ez újabb beruházásokat igényel. Később ez erkölcsileg megtérül, és anyagilag is megtérülhet, de előbb el kell indítani a folyamatot. Szükséges emelni a sugárzásminőséget, mert a világ legfejlettebb piacán kell helyt állni. Ez Magyarország megítélését is tekintve sem lehet közömbös.

Itt szeretném megjegyezni, hogy ez a pluszcsatorna lehetőséget biztosítana ahhoz a nagyon helyes folyamathoz, amelyet immár a mostani kormány is folytat, miszerint a határon túli televíziókban is Magyarországot népszerűsítő klipeket és egyéb reklámanyagot el lehet helyezni - tudjuk, hogy Tony Curtis hazánkban járt -, az ott elkészített filmeknek hihetetlen lehetőséget biztosít ez az új csatorna is. A műsort 24 órásra kellett növelni, mert az időzónák eltolódásai ezt teszik természetessé. Ez a műsorgyártásban is új költségekkel jár. Ezek a költségek - mivel többnyire már futó műsorok adaptációjáról van szó, átszerkesztésről, angol feliratozásról, szinkronizálásról - lényegesen kisebbek, mint a nyomukban járó erkölcsi haszon.

Hasonló, mégis más jellegű problémát vet fel a Duna Televízió eszközparkjának műszaki állapota. Az Állami Számvevőszék 2002-ben 70 százalékos műszaki elavultságot állapított meg. A többszörösen és részletesen leírt tanulmányokból, a Hungária Televízió Közalapítvány állandóan fenntartott igényéről világosan kiderül, hogy 1 milliárd 300 millió forint soron kívüli támogatásra volna szükség az égető probléma megoldásához. A 2002-ben 70 százalékosnak látott avultsági fok 2003 végére meghaladja a 80 százalékot egy olyan nemzeti köztelevízió esetében, amely a legszélesebb körben lépett ki a világ magyarságának és nem magyarságának a színe elé, nem lehet megengedni, hogy a világ a leromlott jeleivel szembesüljön. Tehát ha azt gondoljuk - és ezt kell hogy gondoljuk -, hogy a Duna Televízió kulturális és egyéb missziót végez Magyarország számára, akkor meg kell keresni ennek a pénzügyi forrásait is.

De nézzük, hogy ez a költségvetés mit ad vagy mit nem ad a Magyar Rádiónak! A kormány gazdasági harapófogóba helyezte a Magyar Rádiót. A harapófogó két szára a Rádió költségeinek, kiadásainak növelése, a másik a Rádió bevételeinek, állami támogatásainak visszatartása. Nézzük az első szárat, a Rádió bevételeinek, állami támogatásainak visszatartását! A költségvetés négy tételben juttat forrást a Magyar Rádiónak. Ezek közül a műsorterjesztési költségek nominálértékben történő növelése nem érinti a Rádiót, hiszen azt az Antenna Hungária kapja meg, a Rádión csak átfolyik a pénz. Nem úgy a Magyar Rádió művészeti együttesei, akik viszont nem kapnak támogatásnövelést, tehát az inflációval arányosan kevesebb támogatást kapnak. Ráadásul ezen együttesek fenntartása az idei évben is több mint 800 millió forintjába került a Rádiónak.

Ugyancsak hátrányos a Rádió korábbi kereskedelmi csatornája magánosításából a Rádiót illető úgynevezett Danubius-koncessziós díj csökkenése. A kormány, illetve az ORTT újratárgyalta a Rádió bevonása nélkül és a tulajdonos kérésének megfelelően a Danubius Rádió által a Magyar Rádiónak fizetendő koncessziós díjat, és azt mintegy egynegyedére szállította le. Ennek következtében 2004-ben csupán évi 240 milliót kap a Magyar Rádió, utána pedig négy éven át csupán 200 milliót.

Végül pedig az üzemben tartási díj. A kormányváltást követően az új kormányzat eltörölte az üzemben tartási díj lakosságtól való beszedését, és 2002. július 1-jétől az állami költségvetés átvállalta ennek az adónak minősülő díjnak a fizetési kötelezettségét. Ez megítélésünk szerint kiszolgáltatottá teszi a Rádiót, a kormány közvetlenül, a költségvetésen keresztül képes gazdasági nyomást gyakorolni a Rádióra, ami súlyosan csorbítja a Magyar Rádió függetlenségét.

Összességében megállapítható: a kormány az üzemben tartási díj költségvetésbe emelésével a Rádió függetlenségét, gazdasági kiszolgáltatottságát növelte, az állami támogatások nominálértéken történő befagyasztásával az infláció mértékével rontja a jövő évi gazdálkodást, míg a Danubius-koncesszió radikális lecsökkentésével közel 800 milliót vett ki a Rádió zsebéből. Ez évi közel 1 milliárd forint támogatáscsökkentést jelent 2004-ben.

A harapófogó másik szára a Rádió kiadásainak megnövelése. Mint minden gazdálkodó szervezetet, így a Magyar Rádiót is érinti a mindenkori infláció, valamint az áfakulcsok változása, a gáz és az áram árának növekedése. Ezek tehát már kiindulási pozícióikban is sújtják a Rádiót. Ugye, emlékeznek kormánypárti képviselőtársaim, hogy az áfakulcsok ezen a területen sem csökkentek, hanem emelkedtek, méghozzá elég jelentősen? Ami viszont a harapófogó rádióspecifikus szorítását illeti, az a Rádió humánerőforrás-költségeinek állami kényszerítéssel történő megemeléséből fakad. A helytelenül bérbruttósításnak nevezett, a munka törvénykönyve alapján életbe lépett változás a közterhek és a személyi jövedelemadó-teher növekedése következtében a 2004. évben előreláthatóan 800 millió forintos kiadásnövekedést okoz a Rádiónak.

2003-ban az Országgyűlés 500 millió forint egyszeri támogatást adott az áttérésre a Rádiónak, 2004-ben viszont már semmit. A humánerőforrás-költségnek ez a 800 milliós növekedése az egyéb drágulások mellett szintén körülbelül 1 milliárd forintos gazdasági deficitet fog okozni. Így tehát a költségek növelésével és a bevételek visszatartásával a kormány harapófogója mindkét irányban 1-1 milliárd, azaz egy összegben 2 milliárd forintos szorításba fogja a Magyar Rádiót. Miután a műsorterjesztési költségek nem tartoznak a Rádió gazdálkodási körébe, így a Rádió összes működési költségére, azaz körülbelül 8 milliárd forintra vetítve azt mondhatjuk, hogy ez közel 25 százalékos megszorítást, teljesítmény-visszafogást igényel a Magyar Rádiótól.

Másként fogalmazva, a jelen költségvetési javaslat a Magyar Rádiót a 2004. évben közel 2 milliárd forint értékben kényszeríti vagyonfelélésre, eladósodásra, elbocsátásra vagy egyéb olyan nem kívánt lépés megtételére, amely a Magyar Televíziót néhány évvel ezelőtt a mai napig tartó adósságcsapába sodorta bele.

A Magyar Rádió gazdálkodása az 1996. évi részvénytársasággá alakulása óta példás volt, minden évben kiegyensúlyozott, adósság- és hitelmentes. Most, a 2004. évi költségvetés tükrében megállapíthatjuk, hogy ennek vége. Nyilvánvalóan a kormánytöbbség politikai döntést hozott a Magyar Rádió és a Duna Televízió ellen.

De mielőtt kormánypárti képviselőtársaim elkezdik nyomni a kétpercest, és kioktatnak arról, hogy a médiatörvény nem teszi lehetővé újabb források biztosítását sem a Magyar Rádiónak, sem a Duna Televíziónak, szeretném felhívni a figyelmüket a következőre:

Amikor Medgyessy Péter, még miniszterelnök-jelölt úr bejelentette, hogy átvállalják az előfizetési díjat, ha kormányra kerülnek, akkor még én is azt gondoltam, hogy ez egy tisztességes ajánlat, hiszen ha megszűnik egy adóforma, annak elsősorban örülni kell. Viszont még álmomban sem gondoltam azt, hogy önök az átvállalást úgy gondolják, hogy csak részben vállalják át, csak azokat az adóterheket vállalják át, amiket egyébként befizettek, és ezt tartják egy olyan alapnak, amelyre ezután rá fogják tenni a mindenkori évi inflációt. Úgy gondolom, hogy a felajánlás egyértelmű volt, az adót vállalják át, és nem az adónak csak 60 százalékát.

Tehát mielőtt önök azt mondják, hogy a javaslatom nem a médiatörvény szellemében született, szeretném fölhívni az önök figyelmét, hogy a pluszforrásokat a valóban átvállalt nagyobb összegből biztosítani lehet, és ezáltal a politikai függetlenséget is vissza lehet adni, mind a Duna Televíziónak, mind a Magyar Rádiónak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

(11.00)

Forrás: parlament.hu