DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az iménti foglalkoztatási vitához szeretnék még két momentummal hozzászólni. Egyrészt Bernáth Ildikó hozzászólására szeretném azt pontosítani, hogy emlékeim szerint a minimálbér-emelés tényével vitatkozni nem sokat vitatkoztak a mi frakciónkból, hanem a megvalósítás módjával volt vitánk. Azt gondolom, mind a mai napig ez a vita egy valóságos vita, nevezetesen: az akkori minimálbér-emelésen nem igazán a minimálbéren foglalkoztatottaknak volt nagy hozama, hanem a költségvetésnek. A 2002-es adótörvény-módosításokkal azt is meg tudtuk tenni, hogy immáron bizonyosodhatott, hogy a költségvetés nem feltétlenül kell hogy nyerjen egy ilyen változáson, azaz az embereknek maradhatott több pénz a zsebükben.
A pályázat, ami meg volt hirdetve, azzal kapcsolatban csak azt tudom elmondani a képviselő asszonynak, hogy valóban ki lett fizetve több mint tízmilliárd forint, azonban az a kelet-magyarországi textilipari cég, ahol két műszakban foglalkoztatnak nőket, családanyákat, nem volt sikeres pályázó ebben a történetben. Mert úgy volt kiírva a pályázati feltétel, hogy ilyen jellegű cégeknél, ha már egy picivel magasabb volt a bér szintje a foglalkoztatottak körében, akkor sajnos már nem tudtak pénzt kapni a támogatott összegből.
Őry képviselő úrnak mondanám az általa elmondottakhoz: sajnálom, ha a képviselő úr nem érzékeli azt a lehetőségét az autópálya-építés foglalkoztatási hatásának, amely nem feltétlenül a kubikus munkaerő foglalkoztatásában jelenik meg, hanem abban jelenik meg, hogy a megépült autópálya egyben foglalkoztatásnövelő hatású lesz abban a térségben, ahol az autópályát át fogják adni és meg fog valósulni. Érzékelhető Magyarországon, hogy pusztán az autópálya-építés bejelentésének a ténye már foglalkoztatásbővülő hatással van a kelet-magyarországi és más régióiban az országnak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés