KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban a honvédelmi tárca 2004. évi költségvetésével kívánok foglalkozni.

A Magyar Demokrata Fórum a honvédelem, azaz a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikai ügyét tekintve, a korábban gyakorolt kormányzati felelősségét sem feledve kívánja kritikai észrevételeivel segíteni - egyes területeken, ha szükséges, felszólítani - a védelmi tárcát a kialakított álláspontjának felülvizsgálatára, módosítására. Hiszen nem kevesebbről van szó, mint hogy 351 milliárd forint tervezett kiadás, azaz kis híján napi 1000 millió forint elköltése valóban elfogadható módon szavatolja-e az ország biztonságát.

Mindezekre figyelemmel bölcsességgel, önmérséklettel kívánunk vitát kezdeményezni, jobbító javaslatokat tenni a védelmi tárca által tervezett költségvetés kapcsán, amely gyakorlatilag a védelmi felülvizsgálat eredményeként Magyarország katonapolitikai történetében eddig nem tapasztalt haderőstruktúrát kíván kialakítani.

A konszenzusra való törekvés azonban számunkra nem jelenthet egyet a megalkuvással, az ország hagyományos védelmi képességeinek felelőtlen felszámolásával, hogy a helyébe lépő katonai struktúrák még az alkotmányban megfogalmazott funkciók minimális teljesítését se legyenek képesek teljesíteni.

Hadd ajánljam figyelmükbe Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzőnk ideillő gondolatát. „
Az építés hosszú küzdelem, a rombolás pillanatok ijesztő terméke.ö Talán kívánatos volna, hogy e mondat filozófiai mélységein mindazok elgondolkozzanak, akik most felelősséget viselnek a védelmi felülvizsgálat - közismertebb nevén: a haderőreform - munkálataiért.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem, fogadják el tőlem, hogy a mostani vitára fordítható szűk időkeret miatt itt és most csak a költségvetésnek a védelmi felülvizsgálat részével foglalkozzam, ezt is elsősorban nem a számok oldaláról közelítve, hanem az eddigi konkrét ügyek, döntések tükrében vizsgáljam.

Elöljáróban szögezzük le: a haderőreform véghezvitele megkerülhetetlen, ha úgy tetszik, történelmi kihívás számunkra, halogatása, tologatása egyrészt az ország biztonsága szempontjából, másrészt NATO-beli tagságunkból eredően felelőtlenség, bűnös mulasztás volna. De azt se feledjük, hogy egy ilyen történelmi léptékű átalakítás elfuserálása, stílusosan szólva: elpuskázása, amely akár évtizedekre kiható jelentőséggel bír, már szinte a hazaárulással érne fel. A kérdés jelentőségéből adódik, hogy épp ezért nem nélkülözheti a társadalom elfogadó akaratát, de nem nélkülözheti a pártok egyetértését sem. Erre a munkára egyébként jó alapot biztosít a 61/2000. számú országgyűlési határozat, amely lépésről lépésre az akkori parlament 95 százalékos támogatása mellett szabja meg a feladatokat. Mondhatni, 2000-ben majdnem teljes konszenzus, egyetértés volt a feladat végrehajtásában, ütemezésében a pártok között.

Mára viszont aggódva és kétségbeesve tapasztaljuk, hogy a jelenlegi kormányzat fel- és elhagyva a valódi párbeszéd és egyeztetés útját, olyan zsákutcába tereli a haderőreformot, amely miatt Szokolay Sándort idéztem, azaz hétről hétre szembesülünk a “rombolás pillanatok ijesztő termékévelö. Mondok rá példát is. A minap, azaz hétfőn hallottam Juhász Ferenc miniszter úr válaszát Gusztus Péter azon kérdésére, hogy mikor vonul be az utolsó sorállományú katona. A miniszteri válaszból megtudhattuk: 2004. év végén. Aztán már csak szerződéses önkénteseket hívunk be a seregbe, és abból is lényegesen kevesebbet, mivel a létszámcsökkentés miatt kevesebb katonára lesz szükség. Idáig rendben is volna, bár azon a tényen el kéne tán gondolkodni - különösen a választási ígéretekben erre fogadalmat tévő Szabad Demokraták Szövetségének -, hogy az évente 6000, súlyos pénzeken kiképzett szerződéses katonából miért csak 500 marad a pályán, átlagosan féléves időtartamig. Kvázi most a rendszer éppúgy működik ezért, mint a jelenlegi sorozott katonaság, csak mindezt hihetetlenül drágábban teszi, de most ne bonyolódjunk bele ebbe a kérdésbe.

Inkább fogadjuk el: ha kevesebb a kiképzendő katona, akkor kevesebb kiképzőközpont szükségeltetik. Lám, itt is takaros milliók spórolhatók meg - eszmélnek fel szakértő uramék. Nosza rajta, vegyük számba! Jelenleg három kiképzőközpont működik az országban. Kettő felesleges lesz, hagyjuk meg a kiképzési feladatainkhoz leginkább megfelelőt, a legjobban felszereltet, a legjobb állagút, a legnagyobb szakmai bázissal rendelkezőt, azaz a kiválasztásnál csak és kizárólag a szakmai szempontok vezéreljenek bennünket. Mint ahogy azt jó miniszterünk a honvédelmi bizottság ülésén is kifejtette: a döntések szakmaiságából semmi néven nevezhető lobbi, párt, érdekcsoport kedvéért sem engedünk - pont.

Ezek után biztosan kitalálják képviselőtársaim, hogy a döntés jó magyar szokás szerint hogyan is történt. Nem a legjobban felszerelt, nem a legjobb állapotú, nem a legnagyobb szakmai bázissal rendelkező objektumra esett a választás: a tapolcai helyőrség lett a kiválasztott. (Gőgös Zoltán közbeszól.) Szabadszálláson pedig döbbenten tanakodhatnak az érintettek, katonák és civilek egyaránt: hogyan lehetett évtizedek kitartó munkáját egy pillanat alatt ilyen galádul lerombolni?

Tisztelt Államtitkár Úr! Tudom, ezek erős megfogalmazások, de nagy tisztelettel kérem önt és Juhász Ferenc miniszter urat, személyesen, ha úgy tetszik, saját szemükkel győződjenek meg arról, hogy önöket most ebben az esetben tanácsadó szakértőik méltatlan helyzetbe hozták. Csak a vak nem látná, hogy melyik az alkalmasabb kiképzőbázis: Szabadszállás-e vagy Tapolca. Mi magunk, Csampa Zsolt képviselőtársammal tegnap azért jártunk Szabadszálláson, hogy erről meggyőződhessünk. Meg is győződtünk róla. (Gőgös Zoltán: Elég későn!)

Tisztelt Országgyűlés! Most pedig mondandóm talán legfontosabbikához értem. Engedjék meg, hogy az Állami Számvevőszék 2003 szeptemberében kelt, a katonai védelmi beruházások ellenőrzéséről tett jelentéséből idézzek, a 26. oldalról. A honvédség védelmi képességeinek felülvizsgálata kapcsán ez olvasható, idézem: „
Olyan döntési változatokat szükséges kialakítani, amelyeket nemzeti konszenzussal lehet elfogadni annak érdekében, hogy ne kelljen négyévente újabb felülvizsgálatokat elvégezni.ö

(12.40)

Mint tudjuk, az Állami Számvevőszéknél nem politikusok dolgoznak - tegyük hozzá csendesen, szerencsére -, csak olyan józanul mérlegelő és gondolkodó civilek, akik pontosan tudják, hogy az ország biztonsága nem egy párt belügye, abban felelősen dönteni csak közmegegyezéssel szabad és érdemes.

Épp ezért a Magyar Demokrata Fórum frakciója nevében javasolom és felkérem a kormányt, a parlamenti pártok képviselőit, hogy a védelmi felülvizsgálat ügyében haladéktalanul üljünk tárgyalóasztalhoz. Túl nagy a tét ahhoz, hogy átgondolatlan vagy elhamarkodott döntésekkel jóvátehetetlen hibát vétsünk. Nem beszélve arról a napi ezermillióról, amelynek hasznos és célszerű elköltése elégséges feltétele lehet annak, hogy országunkat biztonságban tudhassunk, hogy NATO-tagságunkat emelt fővel viselhessük, hogy az Európai Uniónak biztonsága szempontjából is komolyan számba vehető tagjaivá váljunk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu