LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A felszólalásomban négy területet kívánok érinteni. Beszélek az úgynevezett nyár végi kincskeresés ellentmondásairól, ezt követően arról, hogy miért tartom alkotmánysértőnek az előterjesztést, avagy a vagyonmérleg hiányáról fogok szólni, aztán az inflációs előrejelzésről, valamint arról, hogy a kormány 50 ezer köztisztviselőt és közalkalmazottat kíván elbocsátani. Erről a javaslatról szeretném elmondani a frakcióm álláspontját, illetve azt kibővíteni.

Tisztelt Ház! Az augusztusi, szeptemberi hónapokban sajátos párharcot izgulhatott végig az alkotmányos rend érvényesülésének követelményeiben járatlan érdeklődő. Magas rangú kormányhivatalnokok üzentek az országgyűlési képviselőknek, hogy amennyiben ragaszkodnak az Országgyűlés tavaly elfogadott adókulcsaihoz, akkor keressenek kiadáscsökkentő helyeket az állami költségvetésben, és záros határidőn belül tegyék meg a javaslataikat. A kincskeresés állásáról naponta tájékoztatták a közvéleményt a tömegtájékoztató eszközök. Ezekben a hetekben sok hallgató és néző segítette ötleteivel az egyre nyugtalanabb képviselőket, minthogy közelgett a határidő. Ezek a lelkes, ám naiv érdeklődők nem tudták, hogy a határidő a kormányra vonatkozik, és nem pedig a képviselőkre. Nem tudták azt sem, hogy az Országgyűlés már tavaly november 11-én elfogadta azt az adótáblát, amelynek megvalósíthatóságát csak tíz hónap múlva, ez év augusztusában kezdte számon kérni a kormány a képviselőktől.

A szeptembert megelőző tíz hónap bőségesen elegendő idő lett volna arra, hogy a végrehajtó hatalom elkészítse a hatályos adótörvényekhez igazodó 2004. évi költségvetését. Amikor tavaly az Országgyűlés képviselőinek a többsége törvényerőre emelte a 2004. évi személyi jövedelemadó-táblát, akkor ezt nyilván a megvalósíthatóság tudatában tette meg, és akkor nem jelezte a végrehajtó hatalom, hogy nem képes ezt a törvényt végrehajtani. Ehhez a kiinduló helyzethez képest az elmúlt hónapokban a kormány tehát azt üzente a képviselőknek, hogy keressék meg a 2004. évi költségvetésben a jövő évre már elfogadott adómérséklés forrásait, mert ő ilyet nem talál. Súlyos szereptévesztésnek tartom tehát ezt, amibe belekeveredett jó néhány pénzügyi kormánytisztviselő, akik szerint nekünk, képviselőknek kellett volna egy elfogadható költségvetést összeállítani, és nem nekik lett volna kötelességük előterjeszteni egy, a hatályos törvényekkel összhangban álló államháztartási mérleget. Fejéről talpára kellene állítani az elmúlt hónapok forráskereső vitáját, aminek az az alfája és az ómegája, hogy a kormány kötelessége a törvényekhez igazodó költségvetés előterjesztése.

Tisztelt Ház! Már a tavalyi költségvetési vitában is felmerült, hogy ebben a formában a költségvetési előterjesztés nem felel meg az államháztartási törvény előírásainak, ugyanis vagyonmérleg az idei esztendőben sem készült. Nemcsak a bevételekről és a kiadásokról kell javaslatot előterjesztenie a kormánynak, hanem az állami vagyon sorsáról is. Az állami tulajdonban lévő ingatlanok, gépek, értékpapírok, pénzeszközök, követelések tervezett változásáról is vitatkoznia kellene a tisztelt Háznak, amit megfelelő előterjesztés hiányában nem tud megtenni. Súlyosbítja ennek az alkotmánysértő mulasztásnak a megítélését az a tény, hogy az önkormányzatok, a köztestületek rendre eleget tesznek ennek a követelménynek, azaz költségvetésük előterjesztésével egy időben vagyoni helyzetük várható változásairól is számot adnak. Egyedül tehát az állam nyújt, immár 1990 óta, folyamatosan, minden esztendőben rossz példát, és nem tesz eleget ennek a követelménynek.

Hangsúlyozom tehát a jelenlegi helyzetet: az állam mindenki mástól megköveteli a költségvetés benyújtásával egy időben előterjesztett vagyonmérleget, szankcionálja ennek az elmaradását, csak egyedül önmaga nem tesz eleget ennek a jogszabálynak.

(14.50)

Ezzel a magatartásával egyébként az állam nemcsak az uniós gyakorlatot mellőzi, hanem a pénzügyi fegyelemnek még arra a szintjére sem képes eljutni - 1990 óta folyamatosan -, amely szintet már elért az államháztartás irányítása a két világháború között.

Tisztelt Ház! Hadd szóljak még egy általános problémáról, a költségvetésben szereplő, a tényeket hibásan elemző inflációs előrejelzésről. Az elmúlt héten a külföldi gazdaságelemzők - csak a Reuters előrejelzését emelem ki mint a szakmában tekintélyét - rendre 7 és 8 százalék közötti árszintemelkedést jeleztek 2004-re, a Reuters például 7,6 százalékos inflációt. Ha a költségvetés eleve csak a várható árnövekedés háromnegyedével számol, akkor az inflációval párhuzamosan növekvő bevételeit elrejti az Országgyűlés elől, azaz csorbul a tisztelt Ház ellenőrző jogköre, csorbulnak a fix összegű ellátmányokban részesülő családok érdekei is, például a várható áremelkedés legnagyobb vesztesei ismét csak a gyermekes családok lesznek.

Ha bárki is kételkedik a várható infláció nagyságában, akkor vegye sorra az alábbi adatokat: 1,6 százalékkal növekszik jövőre az árszint az idei áremelkedések jövőre áthúzódó hatása miatt. Ha egy varázsütést követően senki nem növelné az árakat 2004. január 1-je után, akkor is növekedne a jövő évi árszint az idén már életbe lépett gázáremelések, áramdíjemelések vagy éppen a gyógyszeráremelések miatt. Erre az 1,6 százalékos árszintre rakódik rá az a 2,4 százalékos, központi intézkedésekből fakadó infláció, ami a forgalmi adó növeléséből, energiaadóból, jövedéki adó emeléséből adódik, és amit már sok gazdaságelemző egybehangzóan kimutatott.

Az 1,6 és a 2,4 százalék együtt már 4 százalék. Ehhez a 4 százalékhoz adódik az a piaci áremelkedés, ami az elmúlt másfél évtizedben soha nem volt kevesebb, mint a központi elhatározásokból fakadó áremelkedés másfélszerese. Esetünkben ez a 2,4 százalék másfélszerese, azaz 3,6 százalék, piacgazdaságban ugyanis lehetetlen lenne elvárni, hogy csak az állam emelhesse az árakat, de a piac szereplői ne tehessék ezt. Tessék, a már említett 4 százalékhoz hozzáadódó 3,6 százaléknyi piaci infláció együttesen már 7,6 százaléknyi forintromlás, kísértetiesen azonos a Reuters már idézett 7,6 százalékos inflációs előrejelzésével.

Tisztelt Ház! A makrofolyamatokkal foglalkozó közgazdászok körében meglepetést keltett a kormány 50 ezer köztisztviselő és közalkalmazott leépítését indítványozó javaslata. Az általánosan hangoztatott indokok nincsenek összhangban sem a tényekkel és véleményünk szerint az elméleti gazdasági ismeretekkel sem. Felvetődik az a kérdés is, hogy az utóbbi időben miért alakult egyszerre két kormányhivatal is - utalok a Belügyminisztérium Közigazgatás-szervezési Hivatalára és a Közszolgálati Reform Kormánymegbízotti Hivatal működésére -, ha ezeknek a hivataloknak meg sem várja a kormány a javaslatait, nem vitatják meg ezeket a javaslatokat a tárcák és az illetékes érdekvédelmi szervezetek. Hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben, jelesül 45-50 ezres léptékű létszámleépítés ügyében a közigazgatás szervezésével és a közszolgálati reform ügyével megbízott szakemberek nem hallathatják a hangjukat és véleményüket, akkor bizony rajtuk kellene kezdeni a leépítést, mert minden tudásuk ellenére látványosan nincs szükség a szakértelmükre.

Miért lepődtek meg az uniós ügyekben járatos MDF-es közgazdászok a kormány leépítési terve hallatán? Mindenekelőtt azon az indokon, hogy a magyar közigazgatás túlbürokratizált és a köztisztviselők aránya magasabb az Unióban mért átlaghoz viszonyítva. Nos, 2001-ben hazánkban az összes foglalkoztatott 7,5 százaléka dolgozott a közigazgatásban. Ez az arány kisebb az Európai Unió 7,7 százalékos átlagánál. Ha a közigazgatási létszám leépítésének ötletét követően megkérdezték volna az ilyen ismeretekkel megbízott, már említett két hivatal bármelyikét, akkor azok nyilván hitelesen tájékoztatták volna a kormányt a valós adatokról, és el lehetett volna kerülni a valótlan indokokra való hivatkozást.

Az uniós ügyekben járatos közgazdászok azon a vulgármarxista szembeállításon is meglepődtek, amivel a kormány a rossz emlékű, produktív-improduktív szemlélet felelevenítésével ismét eluralta a tájékoztatást. Az uniós országokban ugyanis nem öncélú a magyarországinál is népesebb köztisztviselői kar fenntartása, hanem komoly termelési tényező, pótolhatatlan gazdaságvédelmi feladatokat lát el.

Ha csökkenne ez a létszám az uniós országokban, akkor nem enyhülnének, hanem növekednének az ottani vállalkozók nehézségei. Ott nem lenne sikere az itthoni, a vállalkozókat és a közalkalmazottakat mesterségesen összeugrasztó politikának, mert az uniós országokban nagyon jól tudják, hogy a lebontott vámhatárok nyomán beözönlő külföldi árukkal szemben csakis szigorúbb hatósági ellenőrzés jelenthet védelmet. A hazai áruforgalomhoz képest többszörös az áruk minőségét ellenőrző és a fogyasztóvédelmet szolgáló hivatalnokok száma, így próbálják megőrizni a hazai ipar védelmét a szabadon behozható, gyakran bóvli minőség miatt.

Szigorúbb a versenyfelügyelet is, mindenekelőtt a piaci helyzettel, az erővel való visszaélést büntetik. Az nem fordulhat elő a hozzánk viszonyítva több adóellenőrzés miatt, hogy multicégek négy-öt hónapig nem rendezik tartozásaikat a beszállítóikkal szemben, ami sajnos nálunk általánosan bizony tapasztalható.

Az ottani országok erősen védik a munkavállalók érdekeit és lehetőségeit, azaz százezer foglalkoztatóra vetítve háromszor annyi munkaügyi ellenőr vizsgálja a munkahelyek munkavédelmi berendezéseit, alkalmazási szerződéseit, bérfizetési gyakorlatát, túlóráit és ügyeleti díjazását, mint nálunk. A rendkívül szigorú környezetvédelmi előírásokat ellenőrző hatósági személyek száma százezer lakosra vetítve a magyar átlag többszöröse.

Sorolhatnám még azokat a feladatokat, amelyek ellátása révén az ottani vállalkozói közeg nem ballasztnak, hanem termelési feltételnek érzékeli a hatóságok munkáját. Lehet, hogy erre a feladatra alkalmatlan a magyar közigazgatás, de akkor nem a létszámában, hanem az összetételében van a hiba, és ennek megoldására kellett volna a kormánynak figyelmet szentelnie.

A létszámleépítés nemcsak a központi államapparátus ellenőrző funkcióit veszélyezteti, hanem a helyi önkormányzatok ellenőrző munkáját is. Már eddig is gond volt, hogy a megfelelő források hiánya miatt elégtelen az erdőőrök, mezőőrök, vadőrök, halőrök, gátőrök létszáma, és emiatt általánossá vált a mezei és erdei tolvajlás. Ha belelapozunk községeink 150-200 évvel ezelőtti számadáskönyvébe, akkor legelőször ilyen feladatokra szántak pénzt. Ma utoljára jut pénz vagyonvédelemre, közbiztonságra, és emiatt a gazdálkodói biztonság alapjai rendülhetnek meg az ország több területén.

A törvényjavaslat indoklásában egyébként fölöttébb vitatható megállapítások olvashatóak, tisztelt miniszter úr. Eszerint a versenyképességünket rontották a korábbi bérintézkedések - itt valószínűleg a minimálbér felemelésére utalt az indoklás -, és rontotta a forint szilárdsága. Abba most nem kívánok belemenni, hogy a közgazdászok általános véleménye szerint a fizetőeszközök értékállósága a stabil gazdaság nélkülözhetetlen feltétele. A bérezés szempontjából nagyobb hiba annak elhitetése, hogy a hazai munkaerőköltségek olyan magasak, hogy komolyan veszélyeztetik versenyképességünket. Ha összeadjuk a béreket és közterheiket, akkor a magyar munkaerőköltségek 15-20 százalékkal kisebbek, mint a lengyelországi vagy csehországi munkaerőköltségek.

(15.00)

A most csatlakozó országok közül a szlovén alkalmazottak költségeinek csupán 44 százalékát, a ciprusiakénak alig 35 százalékát teszi ki. Szándékosan nem említettem azokat az uniós tagállamokat, például Nagy-Britanniát, Németországot, Svédországot, amelyekhez viszonyítva a hazai munkaerőköltségek csak 15-20 százalékot tesznek ki. Hamis tehát a jövő évi reálbér-visszafogás indoka - egyáltalán nincs a versenyképességünket veszélyeztető bérszint Magyarországon.

Különösen megalapozatlan az az állítás, hogy a közigazgatásban dolgozók reálbére elfutott a versenyszférában dolgozókéhoz viszonyítva. Ha az 1991. évet 10 százaléknak tekintjük, akkor 12 év múlva, 2003-ban a közigazgatásban dolgozók reálkeresete, tessék utánaszámolni, mindössze 11 százalékkal emelkedett, míg a versenyszférában foglalkoztatottaké 29 százalékkal. Az elmúlt évtized munkabér-politikájának a közigazgatás tehát nem a nyertese volt, ahogy a pénzügyi kormányzat sugallja, hanem egyértelműen a vesztese.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu