DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor az emberek között szövetkezeti kérdésről szólunk, akkor először mindig a szövetkezeti üzletrésszel kapcsolatos kérdés vetődik föl, hiszen ma már a szövetkezetek kapcsán sokkal többen tulajdonosok a szövetkezeti üzletrészek kapcsán, mint ahányan ott dolgoznak valójában. Nagyon sok nyugdíjas, idős emberről van szó, akiknek lehet ugyan azt mondani, amit Pásztohy képviselő úr mondott, hogy ne visszafelé nézzünk, csak a jövőbe, de számukra azért nem megnyugtató ez a szövetkezeti törvényjavaslat, amit önök benyújtottak, hiszen talán még ők is elhitték, hogy a Fidesz-kormány, az Orbán-kormány után egy még jobb szövetkezeti üzletrészekre és tulajdonosokra vonatkozó törvényt fognak kapni, amely valójában kifizeti egyszer azokat az üzletrészeket, amelyekre szerződést kötött a kormány, másrészről kibővíti további körök, további üzletrész-tulajdonosok számára, akik az elmúlt években érdemben nem tudtak hozzászólni a szövetkezet működéséhez, és tulajdonképpen a fejük fölött döntöttek a vagyonukról úgy, hogy ők valójában egyetlenegy forint hasznát nem láthatták ennek a befektetésnek.
Azt gondolom, ezt a kérdéskört nem lehet megkerülni, ezért én javasolom, hogy azon gondolkozzon a kormánypárt, hogy ígéretének megfelelően hogyan bővíti ki ennek a kereteit, és arról is nyilatkozik az államtitkár úr, hogy eddig, ha nem fizették ki ezt a pénzt, mikor fog ez megtörténni. Fogadóórán mindennapos kérdésként vetik fel Csabacsűdtől Békésszentandrásig az én választókerületemben mindenhol. Kérem, adjon most itt alkalmat arra, hogy erre információt, tájékoztatást ad, mindenki nagyon várja ezt a választ.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés