MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Nem akartam szólni, de két rövid megjegyzést szeretnék tenni arra, amit Rogán képviselőtársam elmondott, a jegyzőkönyvek és a történeti hűség kedvéért.
Ez a virtuális mobilszolgáltató csomag, ami most nem került be, praktikusan még két másik módosító indítványt érint, tehát azt gondolom, annyira azért még nincs precízen kidolgozva ez a gondolat.
A másik pedig az, hogy való igaz, három esztendővel ezelőtt az akkori parlamenti vitában a Szabad Demokraták Szövetsége nyújtott be egy csomagot a mobilszolgáltatókkal kapcsolatban, és akkor, Rogán képviselőtársammal közösen, mi ezt nem támogattuk, és meglehetősen jó érveket találtunk erre, kísértetiesen hasonlatosakat, mint amiket most egyébként mellette próbál meg elmondani. A Szabad Demokraták Szövetsége fejlődése szempontjából ez egy kiváló pillanat, amikor tetten érhetjük, hogy az elmúlt két-három év piaci folyamatai alapján számukra is világossá vált, és a miniszter úr már ilyen javaslatot terjesztett be, hogy ez a szabályozás valószínűleg nem hozná a várt eredményeket.
Mécs képviselőtársam egy másik ülésről tért akkor vissza, ha emlékszik, az előző szakaszban nem vett részt, vélhetően percnyi bizonytalanság okozta azt, hogy ebben az ügyben átbillentette a szavazást. Azt gondolom, hogy a generális álláspont ebben a kérdésben az, amit a törvényjavaslat tartalmaz, és amit én az előzőekben rövid két-három percben próbáltam megfogalmazni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés