DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban úgy van, ahogy képviselő úr elmondta, ezt a kérdést gyakorlatilag ugyanezzel a címmel képviselő úr már Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter asszonyhoz is megcímezte. Azóta valóban lezajlottak az ártárgyalások, amelyekről azt kell tudni, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban 1999 őszén volt utoljára és először önök által kezdeményezett ártárgyalás.
Szeretném tájékoztatni képviselő urat, hogy az egészségbiztosítási törvény végrehajtásáról kiadott kormányrendelet a támogatott kezelési fajtákat és a támogatás mértékét az alábbiakban rendeli el: gyakorlatilag valamennyi termálgyógymedence, kádfürdő, iszappakolás, iszapfürdő, súlyfürdő, szénsavas fürdő, orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugármasszázs, víz alatti csoportos torna, komplex gyógyfürdőellátás 85 százalékos társadalombiztosítási támogatás, illetve térítés mellett vehető igénybe. Az igénybe vevő lakosok, biztosítottak 15 százalékos térítési díjat fizetnek. Százszázalékos támogatással vehető igénybe a csoportos gyógyúszás 18 éves kor alatt, és természetesen a közgyógyellátottak számára is térítésmentes a gyógyfürdő-szolgáltatások igénybevétele.
Az ellátásokra fordítható összeget a parlament hagyja jóvá az éves költségvetési törvény elfogadása esetén. Engedje meg, képviselő úr, hogy emlékeztessem arra, hogy a gyógyfürdőkezelések előirányzata felülről nem korlátos kassza, ezért tehát sem a szolgáltatások mennyiségét, sem a térítését nem kell amiatt változtatni, hogy ez a kassza esetleg a tervezetthez képest túlfut. A pénz elég lesz, ebben az évben 5,43 milliárd forintot költünk erre.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés