DR. KÉKES FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mátrai képviselő asszony hozzászólása kapcsán, a bérek, ígéretek összefüggésében és ennek a költségvetésnek az ezek megvalósítása érdekében megfogalmazott elképzeléseivel kapcsolatban mondanám, hogy 2002-ben és 2003-ban a reálkeresetek körülbelül 25 százalékkal nőttek a magyar munkavállalók helyzetét figyelembe véve, beleértve persze a közszférát is, jelentősen csökkentve persze ezáltal az európai bérszínvonaltól való lemaradást.
Amit ez a költségvetés a bérek tekintetében vállalni tud, az az, hogy megőrzi ezt az elért magas bérszínvonalat vagy magas bérszínvonal-növekményt, és ha szerény mértékben is, de várhatóan további mintegy 0,5-1 százalékkal emeli a reálkereseteket.
2004-ben a bruttó bérek mintegy 8 százalékos növekedése mellett a jelentős adócsökkentések hatásaként is csak kismértékben emelkedik az adó- és járulékterhelés, így a nettó keresetek átlagosan 6,8 százalékkal emelkednek. Ez a körülmény egy 5,8 százalékos várható fogyasztóiár-emelkedés mellett a reálkeresetek 0,5-1 százalékos növekedését jelenti. 2004-ben tehát mindezek hatásaként a bérek vásárlóereje már több mint egynegyedével, 26-27 százalékkal fogja meghaladni a 2001. év szintjét.
Ezt tartalmazzák tehát a költségvetés bérezéssel kapcsolatos, és főleg a közszférát érintő intézkedései. Úgy hiszem, hogy ezek nem a vállalt kötelezettségek, vállalt ígéretek ellen ható megoldások - a lehetőségeink figyelembevételével persze.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés