DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többen elmondták az előttem szólók közül, hogy ez a törvényjavaslat lehet egy garancia, az egyetlen garancia ahhoz, hogy ezt a méltatlan huzakodást a fővárosi kerületek és a Fővárosi Önkormányzat között évről évre újra kelljen kezdeni, hogy a forrásmegosztás végre normatív alapokra kerüljön. Az én véleményem szerint ez a garancia valójában egy illúzió. Úgy tűnik, hogy ezzel az illúzióval is lassan le kell számolnunk.
Érdemes visszatekinteni, hogy valóban hogy is alakult idáig a forrásmegosztás története. Nem fogok túl messzire vagy túl részletesen kalandozni a kezdetektől kezdve máig terjedő kálvária leírásában, de azért néhány pontot a mi olvasatunk szerint is érdemes érinteni, mert itt egészen más elvi alap hangzott el a szabad demokraták részéről, mint ahogy például mi, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség részéről ezt látjuk.
1990-ben még egyfajta egyensúlyi helyzetben gondolkodott a törvényhozás, amikor a fővárosi kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek tekintetében a Fővárosi Közgyűléshez telepítette a rendeletalkotás jogát, ugyanakkor a kerületi önkormányzatok többségének egyetértéséhez kötötte annak elfogadását. 1994-ben azonban egy érdekes fordulat történt akkor, amikor a szocialista-szabad demokrata koalíció több mint kétharmados parlamenti többséggel rendelkezett, úgy szabták át ezt a megoldást, hogy az SZDSZ mint koalíciós partner igényének megfelelően eltörölték a fővárosi törvényt, és a hatályon kívül helyezett törvény után a fővárosra vonatkozó szabályokat beemelték és bebetonozták az Ötv.-be. Demszky Gábor diktálta tollba azokat a módosításokat, amelyek akkor szinte kivétel nélkül a Fővárosi Önkormányzat érdekeit és erőpozíciójának javítását szolgálták. Emlékezzünk, ekkor került ki a kerületek többségének egyetértési joga, és szelídült tulajdonképpen véleményezési jogra, amely véleményezési jog egyébként nem jelentett semmit.
Érdemes egyébként még arra is visszaemlékezni, hogy Demszky Gábor maga hogyan írta le ezt a sikeres lobbitevékenységet, ahogy ő ezt mondta, vagy akár még úgy is fogalmazhatnék, hogyan dicsekedett ezzel A Budapest Sun angol nyelvű napilap egyik cikkéből idézem, amikor a kérdés úgy hangzott, hogy: Főpolgármesterként még mindig akadályozzák-e politikai programjának megvalósításában a kerületi önkormányzatok? Még mindig bosszantja-e az, ahogy a kerületi polgármesterek dolgoznak?ö Mondjuk, alig alákérdezős ez a kérdés, de nézzük meg, hogyan válaszolt Demszky főpolgármester úr: Igen - tehát bosszantja -, sok terv maradt álom csupán e miatt az ostoba kerületi törvény miatt. De most könnyebb, hiszen hivatalom és a Fővárosi Önkormányzat nagyobb hatáskört és több felügyeleti jogot szerzett.ö Nem tudom egyébként, hogy mire gondolt a főpolgármester úr. Most mi döntünk arról, hogy mennyi pénzt kapnak a kerületek évente a költségvetésből.ö Kicsit később: De a kerületi önkormányzatok még mindig túl nagy függetlenséggel és autonómiával rendelkeznek.ö
Azért tartottam fontosnak, hogy visszatekintsünk kicsit erre a genezisre, erre az indulásra, ahonnan mostanáig eljutottunk, mert az SZDSZ mai vezérszónoka szerint a kétszintű önkormányzati modell vadhajtás, működőképességének határára ért, amelyet - már csak hozzá kellett tenni - előbb-utóbb majd meghalad az evolúció, amelyet pártja itt e tekintetben képvisel. Mi bízunk abban, hogy ez nem így lesz. Amíg kétharmados törvények és alkotmány szabályozzák ezt a kérdést, addig remélhetőleg nem fogják tudni ezt az akaratot keresztülvinni.
Egy biztos, 1994 után a Fővárosi Önkormányzat tulajdonképpen e tekintetben olyan forrásmegosztást fogadott el, amilyet akart, és olyan sikeresen osztotta el a forrásokat a főváros, hogy a saját, akkori hétéves pénzügyi tervében szereplő számok alapján a működési források tekintetében 30 milliárdos többletet tervezett, és ezt a forrást fejlesztésekre fordította, míg a kerületek oldalán a mérleg serpenyőjében 8 milliárd forint fölötti működési forráshiány szerepelt. Míg tehát a főváros a működési források átcsoportosításából felhalmozott, addig a kerületek vagyoni típusú, illetve felhalmozási bevételeikből csoportosítottak át működésre. Ez azért enyhén szólva nem fair.
Ezt követően már látszott, hogy az egyetlen megoldás az lehetne, ha a fővárosi forrásmegosztás garanciális szabályait törvényben határoznák meg. Ha ugyan a feladataikat tekintve eltérő önkormányzati szintek alapjogaikat tekintve kétségtelenül egyenlőek, akkor a józan ésszel ellenkezik az, hogy a források egy jelentős részének elosztásáról megfellebbezhetetlenül és mindenféle kontroll nélkül az egyik szint döntsön.
Több alkotmánybírósági beadvány is született, míg végül a 2001-ben kimondott, a 47. számú alkotmánybírósági határozat kapcsán megtört a jég, és ekkor az Alkotmánybíróság mondta ki - kedves képviselőtársaim, ne vindikálja senki magának e politikai bölcsességet, ezt az Alkotmánybíróság mondta ki -, hogy a forrásmegosztás garanciális kérdéseit törvényben kell szabályozni. Jó lett volna, ha erre a politikai pártok konszenzusalkotó képességükkel maguk jönnek rá, de sajnos még az Alkotmánybíróság döntését követően is egy év kellett hogy elteljen ahhoz, hogy ezt a ma mulasztásos alkotmánysértésben fennálló helyzetet valamilyen módon megpróbálja meghaladni az Országgyűlés.
Sajnálatos egyébként, hogy mindaz, ami ma itt törvényjavaslatként előttünk fekszik, az ennek csak egy gyenge kísérlete. Ahogy többen elmondták előttünk, ez tulajdonképpen nem más, mint a korábbi Atkári-Demszky-féle forrásmegosztási gyakorlat törvénybe betonozása, törvénybe foglalása, valójában nem sok eltérést látunk a korábbi helyzethez képest.
(21.40)
Tehát az egyetlen problémánk az, hogy az a hitünk, hogy majd a törvény megfelelő garanciákat fog adni, nem látszik megvalósulni, és ez szinte mint egy déjà
vu érzés lengi be ezt a törvényt. Amikor a BM megpróbálta megoldani ezt a feladatot, akkor úgy oldotta meg a feladatát, hogy törvénybe foglalja ezt a korábbi gyakorlatot, de ez nem garantál mást, mint hogy a főváros a továbbiakban is most már a törvény által zsákmányolja ki a kerületeket.
Az előbb azt mondtam, hogy ez egy kicsit déjà
vu érzés, de valójában mégsem az, mert a déjà
vu olyan emlékezeti csalódás, amikor azt hisszük, hogy valamit már átéltünk, ami valójában nem történt meg. Nos, ez pedig már megtörtént. Egyszer volt ez már nagyon keserű pénzügyi tanulság a kerületek számára.
Ugyanott tartunk, hogy megint a kecskére bízzuk a káposztát. A törvényi szabályozás későbbi alkotmányellenessége okán is érdemes megkérdőjelezni, hogy elvi éllel jó lett volna. Az sem lett volna alkotmányellenes - inkább így fogalmazom -, ha más települési önkormányzatokhoz hasonlóan maga a törvényhozó közvetlenül határozná meg a fővárosi és a kerületi önkormányzatok részesedését a bevételi forrásokból.ö Ez szó szerinti idézet volt az Alkotmánybíróság döntéséből.
Nem gondolom, hogy a Belügyminisztérium nem veszi észre azt, hogy a főváros az orránál fogva vezeti, azt azonban gondolom, hogy itt a vitában is sokszor elhangzott érvet, miszerint nagyon alapos és pontos előkészítés és egyeztetés történt a kerületekkel, jó lenne, ha helyre tennénk. Nem tudom, hogy pontosan ki milyen egyeztetésekre gondolt, én egyetlen ilyen egyeztetésről tudok. Budapest főváros I. kerületének polgármestereként október 16-ára kaptam mindössze egyetlenegy alkalommal meghívót egy egyeztetésre - éppen Pál Tibor államtitkár úrtól -, amely egyeztetés nem egyeztetés volt, hanem valljuk be, egy tájékoztató, prezentáció arról, hogy hogyan fognak működni a forrásmegosztás jövőbeli szabályai.
Meglepetéssel olvastam az önkormányzati bizottság vitájában, hogy Mester László képviselőtársam elmondta, hogy volt szerencséje egyébként a Budapesti Külső Kerületi Önkormányzatok Szövetsége ülésén több alkalommal részt venni, mert ez is beletartozott az előkészítésbe, és hogy volt alkalmuk konzultálni menet közben is a tanulmány vagy az előterjesztés megfogalmazóival.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ez elég meglepő helyzet. Úgy látszik, Budapesten két típusú önkormányzat van. Vannak első osztályú kerületi önkormányzatok, akiket a Belügyminisztérium bevont a törvényjavaslat előkészítésébe, és vannak másodosztályú kerületek, akiket nem tudom miért, talán politikai okok miatt - bár ezt nem akartam idekeverni -, de nem vont be semmiféle előterjesztésbe, sőt tőlünk nem kértek sem véleményt, sem előzetes számításokat nem láttunk, nem tudjuk kikalkulálni, mint ahogy Horváth képviselőtársam vagy mások már tudják, hogy milyen jól fognak járni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mi valahogy nem tudjuk ezt kikalkulálni, mert még nem láthattuk azokat a számításokat, amelyek ennek megalapozására szolgáltak.
Köszönöm szépen. Elnézést, elnök úr. Majd kétpercesben folytatom. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés