DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban az önök által megszokott rutinhoz képest nagy változások vannak a költségvetésben. Önök ilyenkor persze rögtön a mértékekre gondolnak, de nemcsak a méret a lényeg, hanem a szerkezet is. A magyar költségvetés ebben az esztendőben már nagyon jelentős lépést tett annak érdekében, hogy az európai uniós tagságunkból fakadó igényeknek is megfeleljen.
Ennek okán, ami az erdők ügyét illeti, ön nagyon sok címszó alatt találkozhat mind a magyar költségvetésben, mind pedig az Európai Unióval kapcsolatos megállapodásaink mentén olyan pénzügyi eszközökkel, illetve támogatási formációkkal, amelyek a magyarországi erdősítést szolgálják. Ha ezeket a számokat összeadjuk, akkor ez legkisebb mértékét tekintve is a jövő esztendőben 8,5 milliárd forint direkt az erdőkre vonatkoztatva, de azért ne menjünk el a mellett a tény mellett sem, hogy az Európai Unióval kötött megállapodásnak megfelelően részint a nemzeti fejlesztési terv, részint pedig a nemzeti vidékfejlesztési terv is tartalmaz olyan programelemeket, amelyek az erdőtelepítéseket, illetve az erdők művelését szolgálják.
Ilyen körülmények között, képviselő úr, azt gondolom, ha megnézzük magukat a programokat, a programok mögötti tartalmat, továbbá a hazai agrárvállalkozói köröknek az erdőkkel kapcsolatos magatartását - s itt az üzleti magatartásra is gondolok -, akkor, azt hiszem, irreális az, amit ön felvetett. Egyébként a 300 ezer hektárnyi erdő telepítését középtávra vállalta a kormányprogram, és azt gondolom, itt még egy különösen izgalmas időszak következik, amikor a mezőgazdaságilag nem használt területek erdősítése mint általános program is elénk kerül.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés