GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Egyetértek képviselő úrral abban, hogy az autópályák léte jelentős mértékben járul hozzá az ország gazdasági fejlődéséhez. Ahol autópálya van, ott új befektetők vannak, ott munkahelyek vannak, ott gazdasági növekedés van. Ezt nap mint nap tapasztalhatjuk akkor, amikor tárgyalásokat folytatunk potenciális befektetőkkel Magyarországon. Ha végigtekintjük az elmúlt évek munkahely-keletkezési történetét, cégalapítási, befektetési történetét, akkor valóban szoros összefüggést állapíthatunk meg az autópálya-építés nyomvonalának előrehaladta és az idézett befektetések között.
Épp ezért a kormány rendkívül fontosnak tartja ennek a gyorsforgalmi úthálózatnak a fejlesztését, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a gyorsforgalmi utakat megfizethető díj ellenében minél többen vehessék igénybe, egyúttal azért is, hogy a párhuzamos főutak melletti települések mentesüljenek a túlzsúfoltság alól, illetve a zsúfoltsággal járó kellemetlen, kedvezőtlen következmények alól. Csak emlékeztetni szeretnék azokra az intézkedésekre, amik ennek érdekében történtek, többek között a négynapos autópálya-matrica idei, kísérleti kipróbálása, illetve a jövő évre tervezett egészéves bevezetése.
Reményeink szerint a tisztelt Országgyűlés minél előbb elfogadja a már beterjesztett és bizottságok által is tárgyalt, a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslatot, és megteremti azokat a feltételeket, amik szükségesek ahhoz, hogy a közúthálózat-fejlesztés gyorsabban, annak a közhasznúságát figyelembe véve minél gördülékenyebben bonyolódhassék.
Az úthálózat-fejlesztési program egyik jelentős állomása az M5-ös autópálya kérdésének rendezése is. Két nyitott kérdés is volt itt az elmúlt időszakban. Az egyik a jelenleg elkészült és használt autópálya-szakasz díja, annak igénybevételi lehetősége, a másik pedig a továbbépítés kérdése, hogy valóban minél előbb elérjen az országhatárig.
Ami a továbbépítést illeti: arra is vonatkozik részint a kormány idén tavaszi határozata, részint a jelenlegi döntés, miszerint 2006-ig meg kell épülnie az M6-os autópálya országhatárig tartó szakaszának is. Tehát csak megerősíteni tudom az eltökéltséget ebben az irányban. A másik kérdés, hogy mennyiért vehetik igénye a közlekedők; a kormány határozottan állást foglalt amellett, hogy az M5-ös autópálya egészében része legyen a magyar gyorsforgalmi úthálózati rendszernek, tehát azonos feltételekkel, azonos módon tudják igénybe venni az ott utazók, mint bármelyik más gyorsforgalmi utat Magyarországon. Ez ma a matricás rendszer bevezetését jelenti az M5-ös autópályán is.
(13.30)
Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, több típusú megoldást tartunk elképzelhetőnek. A kormány nemcsak arra adott felhatalmazást, hogy a gazdasági és közlekedési miniszter, illetve a pénzügyminiszter tárgyalásokat folytasson a koncessziós jog jelenlegi tulajdonosával, az AKA Rt.-vel annak érdekében, hogy bevonható legyen az M5-ös az egységes gyorsforgalmi úthálózati rendszerbe, hanem - hiszen ezek a tárgyalások a kormány megalakulása óta folyamatosan zajlottak - most értünk el a tárgyalásoknak abba a szakaszába, ami komoly reménységekre jogosít fel bennünket, hogy ténylegesen a közeljövőben, belátható időn belül eredményesen le lehet zárni ezeket a tárgyalásokat. A tárgyalás lezárásához adott felhatalmazást a kormány a gazdasági és közlekedési, illetve pénzügyminiszternek, hogy az adófizetők pénzét, tehát a költségvetést leginkább kímélő megoldás mellett elkötelezzék magukat a kormány nevében.
Ennek egyik lehetséges formája az, ha megvásárolják, visszavásárolják ezt a koncessziós jogot az AKA Rt. jelenlegi tulajdonosaitól, tehát a társaságot magát kivásárolják, de nem az egyedül lehetséges, kizárólagos megoldás, hiszen lehet a tárgyalásokat folytatni és lezárni abban az értelemben is, hogy a költségvetés milyen módon tudja kompenzálni az autópálya-üzemeltetőt annak érdekében, hogy része legyen az egységes közúthálózati rendszernek az M5-ös is. Reményeink szerint a közeljövőben lezárhatóak ezek a tárgyalások.
Tisztelt Képviselő Úr! Remélem, hogy az 5-ös számú főút mellett élők (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és az egész dél-alföldi régió számára (Az elnök ismét csenget.) sikerül megnyugtató és gyors
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés