ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem önöket, egyetértenek-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket arra, hogy a Házszabály 105. § (3) bekezdése értelmében a részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni, ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a bizottsági ajánlás melyik pontjaihoz kívánnak hozzászólni.

Mivel az írásban előre jelentkezett képviselők nem jelezték, hogy melyik szakaszhoz kívánnak hozzászólni, ezért arra kérem a jelen lévő és felszólalni kívánó képviselő hölgyeket és urakat, hogy gombnyomással jelezzék a megfelelő vitaszakasznál hozzászólási szándékukat.

Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 3-133., illetve 226-232. pontjai szerint, valamint a 252. és 253. pontokra.

Először megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak. (Jelzésre:) Bocsánat, Szentgyörgyvölgyi Péter ügyrendiben kért szót, vagy rossz gombot nyomott? (Jelzésre:) Köszönöm szépen. Tehát Pettkó András képviselő úré a szó, MDF-frakció.

Forrás: parlament.hu