MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, a hírközlési törvény az egész ország lakosságát érinti, és velük együtt magam is nagy érdeklődéssel követem a törvény tárgyalását. Nagy várakozással tekintünk az új törvény megalkotása elé, mivel úgy gondoljuk, hogy az ország fejlődése és modernizációja szempontjából alapvető fontosságú. Konszenzus alakult ki a vita során, hiszen valamennyi párt képviselője egyetértett azzal, hogy az információs társadalom ügye össznemzeti ügy.
Ma dönt az Országgyűlés az elektronikus hírközlési törvényhez beadott módosító indítványokról. Ezzel kapcsolatban fordulok a miniszter úrhoz, mert nyílt levelek jelentek meg az interneten, és a levélcímünkre is megjelentek különböző nyilatkozatok, amelyekben ingyenes internetszolgáltatók sérelmezik, hogy a törvényjavaslat elfogadásával megszűnik az ingyenes internetszolgáltatás lehetősége.
(15.50)
Más esetben más szolgáltatók fizetett hirdetésben tájékoztatnak bennünket arról, hogy a törvényjavaslat bizonyos kérdésekben további nyolc hónapos védelmet nyújt a jelenlegi monopolszolgáltatóknak abban az esetben, ha egyes módosító indítványokat elfogadnánk.
Őszintén szólva, a hirdetésből számomra nem derült ki egyértelműen, hogyan is kellene szavaznom ahhoz, hogy a reklamáló szolgáltatók és a mögöttük álló fogyasztók érdekeinek megfelelően döntsek, ezért kérdezem a miniszter urat, valóban megszűnik-e az ingyenes internetszolgáltatás lehetősége. Valóban rosszabbul járnak-e az alternatív szolgáltatók a törvényjavaslat elfogadása esetén?
Várom a miniszter úr válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés