ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A legnagyobb internetes portál, az Index - úgymond - lapjain néhány nappal ezelőtt megjelent egy történet, Ciscóra igazított közbeszerzésö címmel. A közhálóprojekt keretében, amely a minisztérium következő évi célkitűzéseinek talán az egyik legfontosabbika, a minisztérium kiírt informatikai eszközök beszerzésére egy pályázatot. Ezen a pályázaton eleve - valószínűleg helyes módon - a Közbeszerzési Értesítőben úgy tett közzé egy részvételi felhívást, hogy ez természetesen a kérelmező számára referenciákat írt elő, a pályázathoz szükséges körülbelül 800 millió forintos értékben legalább három referenciát fel kellett mutatnia a pályázónak.
Azonban az ajánlati dokumentáció lábjegyzetében egy apró finomsággal mindezt úgy módosították, hogy a megajánlott hálózati eszközök nem származhatnak más cégtől, mint amelyiktől a referencia. Ez magyar nyelvre lefordítva egészen pontosan azt jelenti, hogy a minisztérium korlátozta a pályázaton induló cégek számát igen erőteljesen; ugyan több cég indulhatott, de csak egyetlenegy eszközt tudott megajánlani, azt az eszközt, amit a Cisco nevű amerikai multinacionális, egyébként az internetes területen jó hírnévvel rendelkező vállalat gyárt, illetve készít. A Cisco neve, ugye, ismerős már, hiszen fél esztendővel ezelőtt egy másik SZDSZ-es tárca, az Oktatási Minisztérium körüli botrányokban nem is egyszer szóba került. Ezek után sokan kaptuk fel a fejünket.
Tisztelettel kérdezem tehát a miniszter urat, mi szükség volt arra, hogy az ajánlati dokumentáció lábjegyzetében egy ilyen eldugott módon korlátozzák azon cégek körét, amelyek részt vehetnek ezen a pályázaton.
Miért gondolta az a minisztérium (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyik a versenyt mindig fontosnak tartja - legalábbis szavakban fontosnak tartotta ön személy szerint és a minisztérium minden tisztségviselője (Az elnök ismét csenget.) -, hogy ily módon gyakorlatilag kizár
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés