DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, és innen megígérem képviselőtársaimnak, hogy Soltész képviselő úrhoz többet nem szólok hozzá, mármint a hozzászólásához. Hozzá nagyon szívesen, mert ő volt az egyetlen kreatív hozzászóló a Fidesz-frakcióból, de ez már néhány órával ezelőtt történt.

Tisztelt Képviselőtársaim! El kell dönteni, hogy velünk vitatkoznak vagy önmagukkal. Amíg Illés Zoltán azt mondja, hogy ne szeressük annyira az autópályákat - nem mondja, hogy nem kell az autópálya, csak ne szeressük annyira -, addig éppen az utána szóló képviselőtársa elmondta a gazdasági előnyeit, és ez nagyon lényeges dolog. Az autópálya valószínűleg tranzitpályának kiváló, de a belső gazdasági haszna azért - Soltész képviselő úr sem vitatta - nem elenyésző. Nézzük meg azokat a területeket Magyarországon, ahol nem is autópályát, csak egyszerűen egy gyorsforgalmi útrészletet hoztunk létre, például a dunaújváros-szekszárdi rész, ahol szinte spontán fejlődött ki egy összefüggő gazdasági, elsősorban szolgáltató és kereskedelmi övezet, és ez a szolgáltató és kereskedelmi övezet mind a környékbeli településekhez kapcsolódik, személyeken keresztül vagy vállalkozásokon keresztül.

Tehát azért ne csukjuk be a szemünket, ennek közvetlen gazdasági haszna is van. Ha ez nem így lenne, akkor nem kellene nekünk ilyen gyorsító intézkedéseket betenni, hogy elejét vegyük a manipulációnak, az autópálya vagy éppen a szelvény építésének az elkezdéséhez képest ne tegyük lehetővé a telekspekulációt és így tovább. Ez is benne van ebben a törvényjavaslatban, pontosan a gyorsító részekben.

Ami pedig Illés Zoltán hozzászólását illeti, lehet, hogy így van, amit ön mond; de ha mégis hivatkoznak rá, és ha mégis ezért tudják azt mondani, hogy elmennek Romániába, elmennek Szlovéniába, elmennek Szerbiába és így tovább, akkor ez egy gazdasági tény, függetlenül attól, hogy mi ennek a belső tartalma. De van hivatkozási alap - ne legyen.

Forrás: parlament.hu