DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Képviselő Úr! Segítek a folytatásban. Alkotmányosak, hiszen nemrég tárgyaltuk, illetve még folyamatban van a jogalkotás rendjéről szóló törvény, és ez a szabály teljes összhangban van a jogalkotásról szóló törvénnyel, tudniillik ezek végrehajtási típusú megvalósítások, tehát a kormánynak van kompetenciája az Országgyűlés általi felhatalmazási körben, hogy ilyen szabályokat alkosson. Nekem itt nincsenek kétségeim, mint a közjoggal talán kicsit régebb óta foglalkozónak.

Megint a közös platformra szeretném felhívni a figyelmet. Hat közös tétel volt eddig. Gyakorlatilag a szabályozásnak oka is van, nem csak szükségessége. Örülök annak, hogy Domokos képviselő úr továbbfejlesztette a gondolatot, már a közös autópálya vagy gyorsforgalmi út átadásánál vagyunk, ahol a kormánynak nem lehet privilég helyzete. Tökéletesen egyetértek, jobb lett volna gyakorolni az előző ciklusban az ilyen átadásokat, ez nem igazán sikerült, de úgy gondolom, mi ezen felül fogunk emelkedni. Szeretném tájékoztatni, hogy Pécsett az előző ciklusban is minden miniszter, minden ellenzéki képviselőtársunk személyesen több meghívó címzettje, mindenféle ilyen közös tevékenységre meghívtuk őket. Azt mondjuk, hogy a közös alkotás független attól, milyen pici része, akár csak döntési része van valakinek benne, ez a közös ünneplés alapja. Remélem, elfogadják 2007-2008-ban a meghívásunkat az autópálya- vagy a gyorsforgalmiút-átadásokra. (Domokos László: 2008-ban már nem lesznek a szocialisták.) Ön biztos, hogy nem lesz, mi még leszünk, de teljesen mindegy.

A történetnek még egy folytatása van. Azt is meg kell nézni, hogy ez a törvényjavaslat a lakosság javát szolgálja, és bizony, minden kétséges jogi helyzet, ami most az autópályaügyekben van - akár a kisajátítások, akár az előzetes igénybejelentések alapján -, ezzel az eljárással, amit javasolunk, gyorsítható. Erre szükségük van az ott élőknek is.

Forrás: parlament.hu