DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Karácsony előtti hangulatban kezdünk lenni, és ellenzéki képviselőtársaim a Mennyből az angyalt kezdik folyamatosan énekelni, amikor azt várják egy előterjesztéstől, egy törvényjavaslattól, hogy az leszáll a földre és nyolcszáz kilométer autópálya kisuvickolva, aszfalttal, mellette az összes létesítménnyel, benzinkúttal, infrastruktúrával, szép táblákkal, fehér ruhás szűzekkel és mindennel, amit el lehet képzelni, ott legyen, és hogy ez egy másodperc alatt megvalósítható. Az önök véleményéből ez az elvárás jön ki, ami szép elvárás, komolyan mondom, nekem is tetszik, és ha teljesíteni tudnánk, még jobban örülnék neki. De nem erről szól a törvényjavaslat.

Miről szól a törvényjavaslat? Annak van egy nyolcszáz kilométeres tartalma. Bocsássanak meg, de el tetszenek felejteni, hogy 425 kilométer megvalósítandó és 425 kilométer elkezdett autópálya, illetve gyorsforgalmi út van ebben a törvényjavaslatban. Amikor számon kérik tőlünk, akkor a befejezést kérik számon és nem azt, hogy ennyit építünk. Azt hiszem, annak idején így szólt a vállalásunk, és szó sem volt arról, hogy mind a nyolcszáz kilométert befejezzük. Erről egy pillanatig sem volt szó. Ebben az ügyben még egy rossz újságcikket sem tudnak elővenni.

A másik dolog pedig az, hogy egymás közt is el kellene dönteni a vitát. Az Orbán-kormány előkészített egy nagyon jó, mindenki által ismert kormányhatározatot, amiben néhány képviselő úrnak nincs benne az álma. De ezt Orbán Viktoron kell számon kérni. Amit számon lehet rajtunk kérni, az az, hogy itt van egy koherens törvényjavaslat, amely szakmailag kiállja az idők próbáját, és van egy olyan melléklete, amely alapján lesz egy számon kérhető teljesítmény, a 425 kilométer autópálya befejezése, és további mintegy négyszáz kilométernyi autópálya elkezdése. Ha ez a kormány ezt teljesíti, akkor önöknek semmi esélyük nem lesz a következő választásokon. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu