DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Gondoltam, hogy ilyen irányba megy el a vita. Az ön gondolatainak, képviselő úr, az utolsó fél mondatát fogadnám szívesen, azt, hogy támogatják ezt a törvényjavaslatot, még ha fenntartásokkal és módosító indítványok benyújtásával is.
Ha azon vitatkozunk, hogy ki mennyit és mikor csinált, akkor el kell mondani, hogy van nyolc év abszolút lyuk az autópályák történetében, van négy év előremenetel, és a következő négy év első másfél évében pontosan annyi autópályát készítettünk elő, amennyi az önök által előkészítettnek a nyolcszorosa, az önök által vállaltnak pedig a négyszerese. Tudniillik a történet arról szól, hogy önök átadtak - számoljuk százban, akkor még belefér, de a Számvevőszék ezt másképp látja - önök által elkészített, bár mások által előkészített száz kilométer autópályát. Ha mi az általunk vállaltnak a felét teljesítjük, akkor az pontosan a négyszerese lesz annak, mint amit önök teljesítettek az előző négy évben.
De nem ez a verseny célja, tárgya és tartalma. Az ennek a gondolatnak az alapja, és a törvényi szabályozás is erre irányul, hogy az egész autópálya-építést ki kell mozdítani egy holtpontról, amely holtpontnak az igazi hátránya az az ország számára, hogy képtelenek voltunk előrelépni egy olyan programban, ami az országot egyik oldalról európaivá teszi, a másik oldalról pedig az ország megközelíthetőségét és a csatlakozás utáni nyíltan vállalt tranzit szerepét erősítette volna. Az elmúlt tizenhárom évben - még ha az összes jó eredményt vesszük is - a végeredmény ebben akkor is a nullához konvergál.
Egy másik szakmai kérdés az, hogy ennek a hátralévő programnak milyen az ütemezhetősége. Azt hiszem, elég bátor vállalkozás az, hogy a törvényalkotó három évre előre törvénybe foglalja az autópálya-programra fordítható összegeket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Folytatása következik, ha lesz.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés