KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én magam is bejelentkeztem rendes hozzászólásra, ki is várom a soromat, és el is fogom mondani az átfogó álláspontomat a benyújtott törvényjavaslatról, azonban valóban nem lehet reagálás nélkül hagyni az eltávozott Keller László és az eltávozott Toller László szocialista képviselők hozzászólásait, ugyanis az ő szerepük világos volt. A tévéadásidőben meg kell próbálni kiforgatni az ellenzék által elmondott szavakat, és ahol kritizáltuk a törvényt, ott azt kell mondani a tévénézőknek és rádióhallgatóknak, hogy ott a Fidesz dicsérte, ahol elfogadható volt számunkra a törvényjavaslat, ott pedig azt kellett üzennie a tévénézőknek és rádióhallgatóknak, hogy ez számunkra elfogadhatatlan. Magyarul megpróbáltak zavart kelteni. Miután elmúlt a tévéidő, szépen kifáradtak a teremből.

Ezért világossá kell tenni, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciója számára, minden képviselő számára minden megépült kilométer út, autópálya, gyorsforgalmi út rendkívül fontos, ezért örülünk annak, hogy végre elővették a polgári kormány által Széchenyi plusz tervként elkeresztelt közútfejlesztési programot. Azt azonban sajnáljuk, hogy ennek egy másik lapját a fiókban hagyták, és a megígért 800 kilométer helyett 2006-ig 400 kilométert szeretnének átadni, és 2007-ig még 205 kilométert szeretnének átadni. Azonban a 800 kilométeres vállalásuk erre a ciklusra szólt, ezért én azt szeretném majd kérni az államtitkár úrtól, akár a vita végén, akár a későbbiek folyamán - valószínűleg írásbeli kérdést is ezek szerint a tárcához kell intézni -, hogy legyenek szívesek akkor most leírni azt a számot, hogy 2004 tavaszáig, a ciklus végéig (Sic!) hány kilométer új autópályát kívánnak megépíteni a megígért 800 kilométerrel szemben, mert ez a javaslat még mindig nem ad erre választ.

Köszönöm szépen, és folytatom majd a rendes hozzászólással. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu