LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elöljáróban annyit, az államtitkár úr azt mondta, hogy elolvasta a törvényjavaslatot és az indoklását is - én azt hittem eddig, hogy ezt együtt készítették a GM-mel. (Derültség a Fidesz padsoraiból.) Egyszerűen még belegondolni is borzasztó, hogy mi várható itt a környezetvédelem területén! (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból.)

Örülök neki, Tompa Sándor úr, hogy bejött a vitára (Kovács Tibor: De őt nem lehet interpellálni!), mert szerettem volna eddig is kérdezni az államtitkár úrtól, de az államtitkár úr senkinek nem válaszolt, így felesleges lett volna eddig feltennem azokat a kérdéseket, amiket véleményem szerint ön meg tud nekem válaszolni. (Gőgös Zoltán: Te hol voltál?)

Említette azt a felszólalásában, hogy nem lehet ám úgy autópályát csinálni, hogy egyszerre leaszfaltozzuk az egészet. Azt nem értem, hogy akkor két évvel ezelőtt miért ezt tetszett mondani az újságokban, a parlamentben, meg mindenütt?! Szóval ezt azért öntől nem vártuk volna el.

Úgyhogy én amellett vagyok, elfogadom azt, hogy épülnek autópályák, autóutak, de akkor jó lenne, ha ebben benne lennének. Amit ugyanis ön említett, hogy a Miskolc-Kassa gyorsforgalmi út épül és épülni fog, ez nagyon jó dolog - persze ezt mi kezdeményeztük -, de akkor miért nincs benne ebben az anyagban, Tompa úr? Azt mondja, hogy 2006-ban elkezdődik az építés, 2007-re meglesz - de nem került bele ez az autópálya-szakasz. Nem került bele, és azt sem értjük, hogy miért 2006-ban kell azt kezdeni. A jövő év, 2004 novemberére az M30-as befejeződik, tehát nyugodtan lehetne továbbépíteni.

Kikerül a miskolci északi elkerülő szakasz is. Egy nyíregyházi elkerülő szakasz benne tud lenni, ez meg nem - óriási ellentmondás van!

Valószínű, hogy ezekben a kérdésekben ön tájékozott, tehát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kérném a válaszát, az államtitkár úr helyett is. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu