TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslattal kapcsolatban bizottságunkban, a környezetvédelmi bizottságban igen komoly vita alakult ki azon, hogy ez a törvényjavaslat, amelyre már itt utaltak néhányan, a szöveges részében gyakorlatilag egy puha próbája a közhasznúsági törvénynek: hogy lehet átverni a közvéleményt törvény keretein belül, és hogy lehet a környezetvédelem érdekeit arcul csapni. Erre vonatkoznak a szöveges résznek jelentős kitételei.

Egyrészt, ami fölkelti mindenki figyelmét, hogy egyszámjegyű országos út gyorsforgalmi úttá, valamint autóút autópályává fejlesztésekor előzetes környezetvédelmi hatástanulmányt nem kell készíteni - előzetest, hangsúlyozom. Az előzetes környezetvédelmi hatástanulmánynak igen jelentős megállapításai vannak, kizáró tényező és egyebek vonatkozásában megkerülhetetlen az előzetes hatástanulmány. Ezzel a törvénnyel önök kikerülik.

Sőt, ha most ugrunk egy kicsit, a 18. § (5) bekezdés c) pontjára ütünk, ott pedig a hatósági engedélyezésre eltérő szabályokat állapíthat meg a miniszter. Azaz visszatérve a 10-esre, ha az előzetes hatástanulmány nem kötelező, a részletes hatástanulmányt a miniszter rendelettel eltörölheti. Magyarul, a környezetvédelem teljes egészében háttérbe szorításával akarják fölgyorsítani az útépítéseket. Önök nagyon jól tisztában vannak azzal, hogy az előzetes környezeti hatástanulmány mennyi idő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), tisztában vannak azzal, hogy a részletes környezeti hatástanulmány mennyi idő, ezeket önök mind ki akarják kerülni. Csak éppen ebben a törvényben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) át kell nézni a paragrafusok között, és nem sorrend szerint, mert szándékosan szedették úgy, hogy a sorrendből ez ne derüljön ki. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu