TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Göndör képviselőtársunknak annyiban tudok igazat adni, hogy az útépítéseket támogatjuk, ahogy eddig is. Mi vezettük be, a polgári kormány alatt a gyorsforgalmi útfejlesztéseket, kompletten, kormányhatározattal. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Jaj!) Önök visszaléptek, önök nemcsak a választási ígéretükhöz képest léptek vissza, hanem visszaléptek ahhoz képest is, amit a száznapos programban ígértek, pedig már kormányon lévén tudniuk kellett, hogy mire képes a költségvetés.

Ebből a törvénytervezetből az ellenzék nem tudja támogatni azt, hogy az ország nagyon kis részén és nagyon rossz koncepcióval építsenek úthálózatot. Ezt nem vállalhatja föl az ellenzék jó érzéssel; nem vállalhatja föl, mert a szöveges része felrúg minden tisztes, jó érzésű törvényt. Ahogy az államtitkár úr próbálta magyarázni, magyarázhatatlan az a része, amely kikerüli a környezetvédelmi akadályokat. A legközelebbi kétpercesben majd elmondom, mert délelőtt óta csak kétpercessel tudunk reagálni.

Valójában az önök politikai szándéka az, hogy végre kodifikálni tudjanak egy olyan törvényt, amit utána nem fognak tudni betartani, nem tudják betartani a mellékletével együtt. Ez úgy érvényes, a mellékletével együtt. Ha önök azt állítják, hogy megfelelő a melléklet koncepciója, az önök lelke rajta, ha megszavazzák, ha többségi szavazatot tesznek hozzá, de az ellenzék ezt nem fogadhatja el, mert hamis, álságos az indoklás, és sokkal, de sokkal kevesebb, mint ami az ígéretek mellett a szükséglet.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu