TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szerencsére, az országban lakó állampolgárok látják azért, hogy épülnek autópályák, szemben Lengyel képviselőtársam állításával. Ami akadályozza, hogy ez nagyobb ütemben épüljön, pont az autópálya-nyomvonalak előkészítetlensége, és erről szól ez a törvénytervezet. Megmondom őszintén, a vita utóbbi szakasza tetszik annyiban, hogy tényleg szakmailag próbál még Lengyel képviselőtársam is hozzászólni, ugyanis nincsen fideszes ország, nincsenek csak fideszes és csak szocialista körzetek. Az egész ország érdeke, hogy ez az autópálya-fejlesztés megvalósuljon. Ha hozzá tudunk járulni egy ilyen törvényjavaslat jóváhagyásával, hogy ez még fokozottabban, természetesen a természetvédelmi szempontok figyelembevételével történjen, akkor ezzel az egész ország és valamennyien fogunk nyerni.
Nagyon szeretném fölajánlani képviselőtársaimnak, hogy olvassák el a gazdasági bizottság legutóbbi ülésén készült jegyzőkönyvet, amely pont a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szólt, ahol dr. Fónagy János képviselőtársuk nagyon érzékletesen és nagyon szemléletesen elmondta, hogy az utóbbi tíz évben milyen görcsökkel kellett megküzdeni az autópálya-építőknek, illetve az -előkészítőknek, kezdve a régészeti feltárásoktól, a környezetvédelmi hatástanulmányok elhúzódásától a földhivatali eljárásokig. Bizonyára önök is ismerik, hogy mi történt az M3-as Miskolc felé vezető szakaszánál. Pár földtulajdonos évekig meg tudja akadályozni minden előkészítettség mellett - azzal, hogy nem történik megállapodás velük - az autópálya továbbépítését. Ezeket szeretnénk elkerülni ebben a törvényjavaslatban. Ez a cél, és én kérem képviselőtársaimat, hogy továbbra is a benyújtott törvénytervezetről beszéljünk.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés