TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ivanics Ferenc képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy ne maradjon nyitva az a kérdés, hogy mennyi költségvetési elkötelezettség van a 2004. évre a költségvetési törvényben. Nos, 187 milliárd forint áll rendelkezésre autópályára, plusz 10 milliárd forint van gyorsforgalmi úthálózat előkészítésére, és az M0-ás vonatkozásában európai uniós pénzként 20 milliárd forint áll rendelkezésre. De természetesen, amennyiben az EU-s alapokból még további forrásokhoz lehet jutni, akkor azok is a gyorsforgalmi úthálózat területén kerülnek felhasználásra; bár előzetes információnk szerint az Európai Unió nem igazán támogatja a gyorsforgalmi úthálózatok fejlesztését vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint a vasút fejlesztését.
Az számomra is nagyon szimpatikus gondolat, hogy törekedjünk egy egységes autópályadíj-rendszer kialakítására Magyarországon. Nem tudom, hogy ez a törvényjavaslat be tudja-e fogadni, vagy ezt más módon kell majd szabályozzuk, gondolva itt arra, hogy nem szeretnénk meggyengíteni a kormány tárgyalási pozícióját az AKA Rt.-vel kapcsolatban. Úgy érzem, ott még több irányú mozgástere lehetséges a kormánynak, és meg kell találni a lehető legolcsóbb és legkedvezőbb megoldást, de hosszú távon mindenképpen az kell legyen a cél, hogy egységes autópályadíj-rendszert és úthasználat-arányos autópályadíj-rendszert kell bevezetni Magyarországon.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés