TÓTH SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az autópályák léte jelentős mértékben járul hozzá az ország gazdasági fejlődéséhez. Ahol autópálya van, ott új befektetők, munkahelyek vannak, ott gazdasági növekedés van. Ezt nap mint nap tapasztalhatjuk akkor, amikor tárgyalásokat folytatunk potenciális befektetőkkel Magyarországon. Ha végigtekintünk az elmúlt évek munkahely-keletkezési, cégalapítási, befektetési történetén, akkor valóban szoros összefüggést állapíthatunk meg az autópálya-építés nyomvonalának előrehaladta és az idézett befektetések között. Egyfajta gazdasági tengely alakul ki az autópályák 30 kilométeres körzetében, és ahhoz, hogy ezen a területen előre tudjunk lépni, mindenképpen szükséges és indokolt ezt fejleszteni.

Lemaradásunk önmagunkhoz és más országokhoz képest is jelentős. Ezt én különösen tudom mondani, hiszen Békés megyei országgyűlési képviselőként tapasztalom, hogy megyénk mekkora lemaradást szenved el, és mennyire fontos az, hogy Békés megye és az ország más részeit is gyorsforgalmi úthálózatok érjék el. Ahova autópálya vezet, ott gyorsabb és látványosabb a fejlődés, ahová nem, ott lassú elhalás fenyeget.

Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba, Debrecen, Pécs és Szeged biztos abban, hogy évtizedes lemaradás hátráltatja fejlődését, ami bepótolható. Lehetetlen és tarthatatlan helyzet az Európai Unióban, hogy Magyarország legnagyobb városait nem kapcsolják össze autópályák. Ezt a helyzetet próbálja oldani a beterjesztett törvényjavaslat, amely a cikluson átívelően, 2007-ig meghatározná az ország gyorsforgalmi úthálózatának fejlődését.

Az esélyteremtés mellett azonban más előnye is lesz az autópályának. Egyetlen központ helyett több regionális központ jön létre, és ez elsősorban nem közigazgatási, hanem gazdasági, társadalmi egységet is jelent, ezzel egyúttal a külső, határon túlnyúló kapcsolatokat is erősíthetjük, sőt a határon túli magyarság is közelebb kerül az anyaországhoz. Ahhoz, hogy hazánkban a gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztését meg lehessen gyorsítani, hogy Magyarország, éppen a közlekedés érhálózatán keresztül, az Európai Unió tagországává válva annak valóban szerves része legyen, olyan megoldásokat kell törvényi szinten bevezetni, amelynek birtokában egy-egy közérdekű intézkedés vagy cél - ha az valóban a társadalom döntő többségének akaratát közvetíti -, elviselhető feltételek mellett és elviselhető határidőn belül valóban a köz érdekének szolgálatában megtehető, illetve megvalósítható legyen. Nem példa nélküli az itt beterjesztett törvényjavaslat, hiszen mind németországi, mind hazai gyakorlat is van már arra, hogy a különleges szabályok megalkotása szükséges a magyar jogalkotásban

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ilyen nagy horderejű közösségi cél az újkori magyar társadalomban még nem volt.

(9.50)

Nagyon szeretném, ha ebben ellenzéki képviselőtársaimmal is egyetértenénk. A beterjesztett törvényjavaslat 2007 végéig 431 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út megépítését irányozza elő. A társadalmi vitákat mi nem elfojtani szeretnénk, de valahol keretek közé kell tudni szorítani. Bizonyos értelemben az érdekek összhangját meg kell tudni teremteni, ha valóban kiemelt cél a gyorsforgalmi úthálózati program, akkor ahhoz - úgy gondolom, a részérdekekkel összhangban is -, ha kell, törvényi szabályozással kell részt venni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvető fontosságú, hogy kimondásra kerül: a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése fontos közérdekű tevékenység, mert azáltal, hogy ezt deklaráljuk, tulajdonképpen lehetővé tesszük azt, hogy a kisajátítási eljárások - amelyek az útépítésnek, a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének eddig egyik legfőbb akadályát képezték - ezután jóval olajozottabban és jóval gördülékenyebben tudjanak folyni, és az elképzelt tervezett útépítési ütemtervek betarthatók legyenek.

Alapvető fontossága a törvényjavaslatnak, hogy rögzíti a gyorsforgalmi utak tervezéséhez és építéséhez szükséges pénzeszközöket. Ez egy olyan lényeges vonás, ami most már a sok, elmúlt évben tapasztalt bizonytalanság után egyértelművé teszi, hogy az előttünk lévő időszakban milyen közúthálózat-fejlesztésben gondolkodhatunk. Azáltal, hogy ezt törvényben fogalmazzuk meg, a kormány részére nemcsak lehetőséget kínálunk, hanem számon is kérhető tőle, ez egyértelmű törvényi intézkedésnek minősül.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy egy út megépüljön, a gondolat felvetésétől a megvalósításig 10-12 évnek kell eltelni. Lényeges, hogy a lakossági tájékoztatás már az előzetes környezeti tanulmány előkészítésének pillanatában megtörténik. Ki lehet mondani, noha ez még nem is kivitelezés, de az út létrehozásának folyamata első pillanatától a lakossági meghallgatás és tájékoztatás megtörténik, ez tisztességes és korrekt eljárás. Jónak és jelentősnek tartom a törvényjavaslat azon rendelkezését, hogy a magyar államot elővásárlási jog illeti meg a meghatározott nyomvonalon található földrészek tekintetében. Tudjuk jól, hogy a mögöttünk lévő időszakban milyen hihetetlenül zavaros spekulációs hullámok voltak egész Európában, de különösen kiemelném itt az M3-as autópálya nyomvonalán történteket - és minden egyes útépítés környezetében -, amelyek ugyan magánhasznok szempontjából természetesen jelentősek voltak, de az útépítés szempontjából nagy hátránnyal szolgáltak. Lényeges és fontos, hogy a törvényjavaslat csereingatlan juttatását is biztosítja a Nemzeti Földalap keretéből. A környezetvédelmi hatástanulmányokról már folyt vita.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem gazdaságpolitikai kérdés, de nagyon fontos környezetvédelmi ügy. Azt gondolom, hogy meg lehet találni egy jó előkészítés mellett - amikor betesszük a mellékletet a törvénybe és a végrehajtásról kormányrendelet rendelkezik -, meg lehet oldani, hogy ne minden egyes eljárásunk legyen kisajátítás vagy pótló eljárás, hanem normál menetben menjen, mert egyébként szerintem a legfontosabbaknál kell ezt csak érvényesíteni. Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat mindazt a célt szolgálja, hogy a gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztése a jövő évben sokkal rendezettebbé válik, átláthatóbbá, egyértelművé és főleg gyorsabbá, mert hiszen a magyar közúthálózat-fejlesztés eddig talán legfontosabb akadályát képezte a forráshiányok mellett az, hogy a kisajátítások tulajdonképpen meghatározatlan ideig tudták lassítani, illetve megakadályozni az úthálózat fejlesztését.

Az autópályadíjakról feltétlenül szeretnék szólni. Ez a törvény a kormány álláspontja szerint nem alkalmas az egységes autópályadíj-rendszer bevezetésére. Ugyanakkor mindenképpen arra kell törekedjünk, hogy hosszabb távon ez megvalósuljon, megvalósuljon egy olyan autópályadíj-rendszer, amely a használati díjjal arányos autópályadíj-rendszert alkalmaz. Nagy jelentőségűnek tartom, hogy a kormány döntött az M5-ös autópálya kivásárlásáról, és sok sikert kívánok a gazdasági miniszter úrnak a sikeres tárgyalások lebonyolításához.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció támogatja ezt a fontos törvényjavaslatot, és a parlamentnek elfogadásra javasolja. Ugyanakkor mi is fontosnak tartjuk, és módosító indítványokkal fogjuk jelezni azt, hogy összhangot kell teremteni a benyújtott törvényjavaslat és a 2044/2003. (III.14.) számú kormányhatározattal, hogy egyértelmű legyen a gyorsforgalmi úthálózat kiépítésének az üteme. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu