TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Soltész Miklós képviselőtársam a környezetvédelmi szempontok figyelembevételére hívta fel a figyelmünket. Én azt szeretném erősíteni önökben és minden egyes környezetvédőben, hogy igenis figyelembe kell venni és figyelembe is fogjuk venni a környezetvédelmi szempontokat, de súlyának és arányának megfelelően.
Elhangzott a kőröshegyi völgyhíd mint példa. Valóban, itt a környezetvédelmi szempontok döntő mértékben befolyásolták azt, hogy hol húzódjon ennek az autópályának a nyomvonala, és ez ezáltal mérhetetlenül sokba is kerül. Nem tudom, hogy mennyire igazak a számok, de 4-4,2 milliárd/kilométer autópályadíjról lehet hallani ezen a szakaszon, és ennek döntő része az, hogy a környezetvédelmi szempontok figyelembe lettek véve. De teljesen fölösleges ott négyéves környezetvédelmi hatástanulmányokat végezni, ahol már meglévő útvonalhálózatra épül rá egy gyorsforgalmi út vagy autópálya továbbépítése.
Sokszor olyan kérdésre is várjuk a választ a környezetvédelmi hatóságtól, amit ha fölteszünk hétfőn, lehet, hogy már szerdán vagy csütörtökön meg lehetne válaszolni, teljesen fölösleges ezt évekig húzni. Ez a törvényjavaslat a gyorsításról szól. A gyorsításról, hogy a hatósági eljárások és a környezetvédelmi hatástanulmányok is ésszerű keretek és ésszerű időkorlátok közé legyenek szorítva.
Az M5-össel kapcsolatban nem tudom megállni azt, hogy elmondjam: ezt az autópálya-koncessziót Schamschula György úr készítette elő, az ő neve szerepel az aláírások helyén. Az más kérdés, hogy a mi kormányunk is és az önök kormánya is sokat kínlódott azzal, hogy ebből a merev szerződésből hogyan tudjunk kibontakozni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés