VÉGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Tóth Képviselő Úr! Szeretném nyomatékosan, immáron sokadjára elmondani önnek is, illetve mindenkinek, hogy a Békéscsabát elkerülő 2-es ütem építési engedéllyel rendelkező beruházás. Tessék hozni az aszfaltot! Azt pedig egyébként nem értem, hogy Tóth Sándor Békés megyei képviselőként hogy kerül ennek a törvénynek a vezérszónokává, illetve fő védelmezőjévé, amikor Békés megyét illetően semmiféle fejlesztési lehetőség nem szerepel abban a törvényben, tehát igazából nem értem. Toller Lászlót pedig megértem, hogy ő itt folyamatosan exponálja magát, hiszen neki sikerült belobbiznia több képviselő segítségével a 6-os utat, tehát ezt megértem. Csak Tóth Sándort nem értem, hogy mivel semmit nem értek el MSZP-s, kormánypárti képviselőként, akkor miért védelmezik ezt annyira - szerintem nem kellene.

Folytatnám tovább a tízperces hozzászólásomat. Ami problémás ezzel az előterjesztéssel, az, hogy politikailag gyakorlatilag behajthatatlan előterjesztésről van szó, hiszen nincs részletezve, nincsenek a beruházások mellé konkrét források határidővel odarakva, és minden dátum a választások utáni teljesítést feltételez, tehát 2006. december 31., illetve 2007. december 31. Kevesebb a benne szereplő fejlesztés, mint az Orbán-kormány által elfogadott gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési tervben, több beruházást le is állítottak; természetesen a saját ígéreteiknél - mint ahogy ez itt több elhangzott - sokkal kevesebb, de ezt már megszoktuk.

Az meg egy kicsit komikusnak tűnik, hogy Csillag István néhány héttel ezelőtt azt nyilatkozta például az M0-ás 3-as számú főút és M3-as közötti szakaszára vonatkozóan, hogy ez 2006-ig meg fog épülni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Eltelik három hét, itt van, 2007-re lesz csak meg. Majd folytatom.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu