VÉGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ott hagytam abba, hogy az M5-ös visszavásárlása szintén hiányzik a koncessziós szerződésnél, vagy a koncessziós jog visszavásárlása szintén hiányzik a törvénytervezetből. Annak idején Békéscsabán Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt a Csabacenter előtt állván, piros dzsekiben (Derültség az ellenzéki padsorokban.), azt ígérte, hogy az M5-öst visszavásárolják, és matricás rendszert vezetnek be (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így is lesz!), illetve hogy a 44-es utat 2006-ig gyorsforgalmivá alakítják át. Most, ebben a tervezetben egyik sem szerepel.
Az M5-össel kapcsolatban több felszólalás elhangzott, és szeretném én is megemlíteni, annak ellenére, hogy ez nincs benne, hogy nagyon sokan megígérték már, talán most már valami kormánydöntés született, hogy kezdjenek el tárgyalni. Pedig én készítettem egy eseménynaptárt, hogy mi történt ebben az ügyben. Gyakorlatilag elmondható az, hogy 2002 óta folyamatosan tárgyal a kormány, és körülbelül háromhavonta a miniszterelnök felhatalmazást ad arra, hogy tárgyaljanak. Ez van ebben az eseménynaptárban. Ezt nem viccként szánom, ez ténykérdés. Az időm nem teszi ezt lehetővé, nem fogom felolvasni, pedig érdemes lenne.
A következő történt az M5-ös ügyében, és ez egy kicsit megdöbbentő számomra, hogy az államtitkár úr egy kérdésben kért kétperces felszólalást, abban, hogy deklarálja azt, hogy az ő véleménye szerint Schamschula úr írta alá az M5-ös koncessziós szerződését, semmi mást nem tartott eddig még ennyire fontosnak, csak azt, hogy ezt deklarálja. Én úgy látom, hogy ennek a kormánynak, a Medgyessy-kormánynak lelkiismeret-furdalása van az M5-ös kapcsán, és minden alkalmat felhasználnak arra, hogy megpróbálják az egész szerződés problémáját áttolni az előző kormányzatra, az MDF-es kormányra, és ennek a felelősségét rá akarják hárítani. Majd folytatom, köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés