VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Emlékszem '94 késő őszére, amikor Lotz Károly volt Csongrád város vendége, és arra hivatkozott, hogy igen, ő fogja a Schamschula-szerződést módosítani. Hát módosította azzal a záradékkal, ami ilyen matricás, szerencsétlen helyzetet teremtett az 5-ösön való közlekedés kapcsán, magyarán: az ország vagy Európa legdrágább autópályáján járhatunk, ha van rá pénzünk.

Örülni kellene annak, hogy az autópálya továbbvitele Szegedig megtörténik. Azonban két esztendőt késtünk apró dolgokban is, például az önkormányzatok nem kaptak lehetőséget az AKA-tól, hogy cserjézzenek azon a szakaszon, dzsumbuj várja az építőket, elhanyagolt állapot. Az előző időszakban ez megtörtént, és tulajdonképpen elő volt már készítve ez a dolog, elő volt készítve a régészeti feltárások vonatkozásában is.

Nagyon jó lenne, ha ehhez a csomaghoz még hozzátennék - az 5-ös út kapcsán mondanám - Kistelek, Balástya és Szatymaz feljutási lehetőségét a pályára; elkerülő út, vagy mit akarnak ott csinálni, benne van-e? Nem hiszem, hogy ez az anyag egyáltalán tartalmazza, hogy fel lehet majd erre az útra onnan is jutni; remélem, hogy tévedek.

A másik dolog: ugyanilyen módon felértékelődik az 5-öshöz közeli települések helyzete majd remélhetőleg. De egy másik koncepcióból kiderül, hogy ez picit álomszerű, hiszen a polgári kormány megépítette a Félegyházát, Szentest, Orosházát, Gyulát elkerülő utat, és gyakorlatilag Csongrád maradt ki, mint lyuk a térképen, és innen kezdve a koncepció valahol picit sántít. Tudom, hogy egy másik résznek lesz majd ez a dolga, és azt gondolom, hogy picit nagyobb sebességre és tempóra kellene kapcsolni, hiszen ez az anyag is azt bizonyítja meg a képviselő kollégák hozzászólása is, hogy bizony, eléggé elkéstünk, és két esztendőt vagy két és felet veszítettünk, és hogy még mennyit fogunk, nem tudom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu