DR. BARÁTH ETELE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, ha egy ilyen bejelentés érkezett - és ön nagyon jól tudja, remélvén, hogy esetleg ön adta ezt a kérdést fel a belügyminiszter asszonynak, bárki másnak -, az a maga normális útján kivizsgálásra kerül, erre mindenki meg fogja kapni a választ. Egyelőre semmilyen olyan jellegű kérdés nem érkezett, ami most itt a parlamenti nyilvánosság előtt bármilyen megelőlegezett választ igényelne.

Ezzel szemben viszont ismételten hadd mondjam, hogy semmi köze nincs ennek a két anyagnak egymáshoz. Az a számítás, amit mi elkészítettünk, valóban reális, és méghozzá nagyon nagy különbséget mutat föl. Harmadsorban pedig még egyetlen kis apró dologgal kapcsolatban is szeretnék vitatkozni, amit elmondott, nevezetesen, hogy igen, ez a népszavazás sikeres volt, mert ugyan csak 45 százaléknyian vettek részt rajta, de majd 85 százaléknyi igen volt, amivel az egész európai uniós statisztikát figyelembe véve Magyarország az igenek arányát tekintve a második. Azt gondolom, hogy azért ez mindenféleképpen pozitívan minősítette a közalapítvány munkáját.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu