DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A 26., 27., 28., 29. pontokhoz szeretnék szólni, és részben még a 30. pontot is érinteni. Állandó probléma volt a korábbi évek fővárosi forrásmegosztása kapcsán is az, hogy szabad-e nekünk olyan bevételi forrásokkal számolni, amelyek lényegében fiktívek, mert nem mindenki szedi be. Ennek a kérdéskörnek a legfontosabb része az, hogy természetesen a kerületi önkormányzatok önállósága sérthetetlen, és mivel nem a főváros szabja meg egységesen a kerületekben, hogy milyen bevételekre tegyenek szert milyen rendeletek alapján, ezért ezeket valamilyen egységesített módon kell végül is a forrásmegosztásnál figyelembe venni. Egyszerűen nem szabad azt figyelmen kívül hagyni, hogy néha az almát és a körtét kellett összehasonlítani a kerületek vonatkozásában. Volt olyan kerület, amelyik - mondjuk, ha csak a lakbéreket említem - igen kicsi összegben állapította meg a lakbért, mert úgy gondolta, hogy ez a szociális ellátás egyik formája, míg a másik pedig közelített a piaci lakbérhez a lakbér-megállapításnál, és egy korszerű megoldást alkalmazott, személyre szabott szociális támogatással próbálta a lakbér ki nem fizetését megakadályozni.
Ezeket az ügyeket valamilyen módon egységesíteni kellett, erre vannak ezek a bizonyos, igen bonyolult számításon alapuló mutatószámok, amelyek szerintem nem alkotmánysértőek, hanem csak eligazítást adnak arra, hogy hogyan kell figyelembe venni a különféle bevételeket.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés