DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy nem sértem a Házszabályt, ha annyit megjegyzek, hogy örülök, hogy ön vezeti most az ülést (Szórványos derültség.), mert így egy budapesti politikus is jelen van a teremben, természetesen Hajdu képviselő úron túlmenően. Szóvá tettem az általános vitában is, hogy a főváros vezetése teljes érdektelenséget mutat a forrásmegosztási vita során. Azt hittem, hogy ez csak a késői órának szól. Az SZDSZ vezette főváros se képviselővel, se fővárosi érdeklődővel nincs jelen a teremben. Úgyhogy rátérnék az 5. pontunk indokolására.
Itt Juhos Katalinnal együtt arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a kerületi önkormányzatoknak és az önkormányzatoknak általában kötelezően ellátandó feladatai vannak, és önként vállalt feladatai vannak. Olyan, hogy meghatározott feladatok, nincsen külön, illetve minden feladat olyan módon van meghatározva, hogy vagy kötelező, vagy önként vállalt feladat. Ezért a módosításban azt kérjük, hogy a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok finanszírozásáról beszéljünk, mert az önkormányzati törvény normativitására vonatkozó előírások megkövetelik, hogy a megosztottan járó bevételek kiszámíthatóan és törvényesen kerüljenek megosztásra. Az általános vitában végig elmondtuk, hogy itt egy deficitarányos szétosztásról van szó. Sajnos, ebből elmozdulni, talán a tegnapi költségvetési vita után, egyáltalán nem tudunk, de nem a hiányt, hanem a tényleges bevételeket kell megosztani olyan tényszámok alapján, amelyeket a jogszabályok előírnak.
Folytatnám a 8. és a 9., elsősorban a 8. számú javaslatunkkal, amely szintén kivesz egy zavaró 0,25 százalékos, Fővárosi Önkormányzatot megillető, adóérdekeltségi költséggel csökkentett mutatót. Egyszerűen azért vesszük ki a normaszövegből, mert ha normatívával dolgozunk, akkor az összhang a főváros és a kerület, illetve Budapest tekintetében az Ötv. 64. és 116. §-ai alapján megkövetelendő, és a módosításunknak ez a célja.
A 9. pontban látják, és több helyen szerepel Nagy Gábor, I. kerületi polgármester javaslata. Azt szeretném kiemelni, az V. kerületi Steiner úr és Nagy Gábor úr módosító javaslataiból, hogy vannak olyan speciális helyzetű kerületek, ahol a normatívákon túlmenően magában a törvényben kell elismerni a citynek, tehát a szorosan vett belvárosnak, illetve a várkerületnek az olyan igényeit, amelyek más forrásból nem kapnak támogatást, és a normatívában nagyon nehéz önmagában a műemléki környezetet feldolgozni. Itt egyre utalok, hogy Nagy Gábor polgármester úr azt kéri, hogy például a műemléki környezet megkívánta díszburkolatok helyreállításának a mutatószámai másképp alakuljanak, mint az általános normatívában. Az összes többi ilyen típusú módosító javaslat tulajdonképpen Budapest érdekében foglalkozik a belvárossal és a várkerület dolgaival. Ezek támogatását is kérem az államtitkár úrtól.
Ugyancsak módosító javaslatot nyújtottunk be a 12. §-hoz. Itt tulajdonképpen az általánosan támadott úgynevezett útmutató jogintézményének a bevezetése okozta károk kiküszöbölésére szól ez az indítvány. Ha már ezt az útmutatót, ami eddig ismeretlen volt az önkormányzati jogrendszerben, rákényszerítik a kerületekre, illetve a kerületek ezeket a biankó üres papírokat fogják tartalommal megtölteni, ha törvényi szintre emelünk valamit és megkövetelünk, akkor emeljük be a törvénybe is. Tehát a 6. § (1) bekezdésében benne kell hogy legyen, nemcsak utalva, hogy kérem, ilyen útmutató létezik, hanem, hogy e törvény 1. számú melléklete ez a bizonyos útmutató; az útmutató jelenti a konkrét megosztási számokat, ezért szükséges azt törvényi szinten is szabályozni. (Hajdu László távozik az ülésteremből.)
Ha még egy módosító javaslatot alkalmam lenne indokolnom, az a 13. ponthoz kapcsolódik. Itt arra utalunk, hogy nem az áprilisi kiindulási alap lenne a kerületek számára elfogadható, hanem kérnénk azt, hogy a tárgyévet megelőző november 30-áig kelljen teljesíteni az adatszolgáltatást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a Fővárosi Önkormányzat felé.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés