DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, hogy a négynapos matrica a nyári szezonban sikeresnek bizonyult abban, hogy fenntartsa az autópályán, és ne engedje a különböző alacsonyabb rendű utakra a nagyarányú nyári gépjárműforgalmat. Lehetőség szerint olyan árral próbáltuk ezt megtenni, ami akkori sejtéseink szerint a kereslet és a kínálat közötti összefüggést mutatta. Abból indultunk ki ugyanis, hogy az adófizetőknek egy ilyen matrica bevezetése nem kerülhet többletpénzébe. Ami miatt bevezetjük és az egész évre történő rendszerét kiterjesztettük a négynapos matricának, az az, hogy a legnagyobb gépjárműforgalmat a személygépkocsik produkálják az utakon, illetőleg a kistehergépjárművek, a 3,5 tonnánál kisebb tömegű gépjárművek.

Ezek azok a gépjármű-tulajdonosok, akik a leginkább élénken és hevesen reagálnak a különböző úthasználati díjmértékekre, és azt szeretnénk elérni az egész évre történő kiterjesztéssel, hogy jellegzetesen télen a belföldi gépjármű-tulajdonosok használják a biztonságosabb, természetesen jobban átlátható, a téli közlekedésre alkalmasabb autópályát. Abból indultunk ki, hogy ehhez kell szabnunk az úgynevezett idényárat vagy szezonárat, az árengedményt, hogy ők mindenképpen az autópályán keresztül érjék el a téli időszakban azokat a célállomásokat, amelyekre útnak indulnak. A nyári időszakban már a kereslet-kínálati összefüggésekre vesszük az irányt, ezért változott meg az árazás.

A további kérdéseire még visszatérnék a következő egy percben.

Forrás: parlament.hu