DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A társasházakról szóló törvényjavaslat hármas céllal került benyújtásra az Országgyűlésnek: egyrészt a társasházi lakóépületek előre jól tervezhető és kiszámítható fenntartását célozza; a tulajdonosi közösségek számára bármikor dokumentálható és ellenőrizhető közös döntések meghozatalát kívánja lehetővé tenni; és az új lakástámogatási rendszerekhez történő gyors és eredményes kapcsolódást kívánja elősegíteni.

Ez a törvényjavaslat szervesen kapcsolódik a kormány által a lakhatás körülményeinek javítása érdekében elhatározott, a lakástámogatásokban eddig már megtett és folytatni kívánt intézkedésekhez. Az új törvény megteremti azokat a jogi kereteket is, amelyek alapján a társasházi közösségek a lakóépületek felújításához, korszerűsítéséhez már egyszerű többségi szavazattal is igénybe vehetik az állami támogatási formákat.

Tisztelt Országgyűlés! Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet azért, hogy a törvényjavaslat parlamenti vitája során számos jobbítást célzó javaslatot kaptunk. A viták során szerzett tapasztalataink alapján úgy látom, hogy ez a törvényalkotási folyamat azok közé tartozik, amelyeket sikerült pártpolitika-mentesen, kifejezetten az érintett lakosság érdekeit szem előtt tartva, a lehető legjobb törvényi környezet megteremtését célozva lefolytatni. A javaslatok közül a kormány minden olyan indítványt elfogadott és támogatott, amely illeszkedik az új törvénnyel elérni kívánt alapvető, a működtetést segítő célhoz: a lakóépületek megfelelő színvonalú fenntartásának és felújításának segítéséhez, a tulajdonosokat szolgáló jogbiztonság megteremtéséhez.

A viták eredményeként az is leszűrhető, hogy a tisztelt képviselők a törvényjavaslatban megfogalmazottak jelentős többségével egyetértettek, és számos esetben elfogadták a kormány szakmai álláspontját is. Ez természetesen kölcsönösen így volt, hiszen a benyújtott, összesen 291 módosító és kapcsolódó módosító indítványból 34 javaslatot a kormány teljes egészében támogatott. Ezek közül néhány fontosat szeretnék kiemelni.

Elvi jelentőségű, hogy a javaslatok alapján a törvényben megfogalmazásra kerül a közös képviselő polgári jogi felelőssége a tulajdonostárs tartozásairól kiadott írásbeli nyilatkozatáért, továbbá az is, hogy a közös képviseleti, valamint a társasház-kezelői tevékenység ellátására vonatkozó kizárási okok, illetve az erről szóló igazolások teljeskörűen meghatározásra kerültek.

A lakhatás nyugalma érdekében támogattuk azt a javaslatot, amely szerint a közgyűlés a helyiségben végezni kívánt tevékenységhez a lakókörnyezet védelmét szolgáló feltételek kikötése mellett adhatja meg a hozzájárulást.

A biztonságos működtetést szolgálja annak a javaslatnak a törvénybe történő beépítése is, amely szerint a társasházak a közös költségen kívül fizetendő szolgáltatási díjak kiszámításának és megfizetésének módjáról is kötelesek a szervezeti és működési szabályzatban rendelkezni.

További olyan lényeges kiegészítésekkel is egyetértettünk, amelyek az alakuló közgyűlés összehívására jogosult személyekre, a közgyűlés összehívására és megtartására, a számvizsgáló bizottság létrehozásának az 50 lakásos helyett a 25 lakásosnál nagyobb társasházakra való kiterjesztésére, illetve a bérlőn kívül a lakás használója és a haszonélvező bejelentésére is vonatkoznak.

További, mintegy húsz olyan javaslatot is támogat a kormány, amelyek a törvény megfogalmazásában a pontosítást és az egyértelműbbé tételt szolgálják.

Tisztelt Országgyűlés! Természetesen, mint minden törvényalkotáskor, ezúttal is elkerülhetetlen volt, hogy az elvi jelentőségű kérdések egy részében a kormány egyes képviselői indítványokat nem tudott támogatni. Elsősorban azért nem, mert a társasházak biztonságos, gyors és rugalmas működtetése csak a tulajdonnal való rendelkezési jog figyelembevétele mellett garantálható, hiszen a törvényjavaslat egyik fontos célja a bírósági jogviták megelőzése, nem pedig újabb viták lehetőségének a megteremtése.

Néhányat a legfontosabbak közül szeretnék kiemelni. Ilyen a társasházak jogi személyiséggel történő felruházását célzó módosító indítvány, amelyet nem támogattunk. A földterület, a közös épületrészek és a területek ugyanis a tulajdonostársak osztatlan közös tulajdonában vannak, ezért minden egyes tulajdonostárs közvetlenül, a személyéhez fűződő tulajdonosi jogán gyakorolhatja a közös tulajdonra vonatkozó rendelkezési jogát is. A kormány természetesen nyitott egy olyan megoldás vizsgálatára, amely lehetővé teszi olyan lakóépületek létrehozatalát, amelyeknél a bentlakók közössége valamilyen társasági formában tudna működni.

(17.50)

Rá kell mutatnom ugyanakkor arra, hogy a törvényjavaslat ma is lehetővé teszi, hogy a társasházak akár lakásszövetkezetté átalakuljanak. Amennyiben ezzel a lehetőséggel élnek, akkor már valóban jogi személyként is tudnak gazdálkodni.

A másik ilyen kérdés volt az alapító okirat többségi szavazataránnyal történő módosításának általánossá tétele. Ezt sem támogattuk, ugyanis az alapító okirat a tulajdonjogi kérdésekben megkötött szerződés, amelyet kizárólag mindenkinek az akaratával egyezően lehet létrehozni. Az alapító okirat módosítását kisebb szavazataránnyal a törvényjavaslatban minden olyan további esetben lehetővé tettük, amelyeknél a kisebbség bírósági jogvédelme mellett a többségi érdekek ezt kellően megalapozottá és alkotmányosan is indokolttá teszik.

A személyiségi jogok védelmére figyelemmel nem támogattuk azt a javaslatot, hogy a törvény tegye kötelezővé az úgynevezett lakónyilvántartó könyvek vezetését. Azonban a magunk részéről azt mindenképpen ajánlani tudjuk a lakóközösségeknek, hogy a saját érdekükben éljenek az új törvény adta lehetőséggel, és a szervezeti szabályzatban rendelkezzenek erről. (Folyamatos zaj.)

A vita során felvetették, hogy a társasházak ne a számviteli törvény, hanem a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései alapján, ennek a hatálya alá tartozzanak. Ezzel kapcsolatban szeretném azt jelezni, hogy a számviteli törvény végrehajtásáról rendelkező, és így a társasházakra is irányadó kormányrendelet módosítása folyamatban van. Amennyiben a kormány ezt a javaslatot majd elfogadja, a társasházaknak elegendő lesz az egyszeres könyvvitel szabályait alkalmazniuk. Ez jelentős könnyítést ad majd, ugyanakkor a társasházi közösségek vagyonának kezelése véleményünk szerint biztonságosabb a számviteli rendelkezések alapján.

És végezetül: a társasházak működése feletti ügyészségi törvényességi felügyelet bevezetésével nem értettünk egyet. A kormány álláspontja szerint a jogvédelmet továbbra is a bíróságoknak kell biztosítani.

Tisztelt Országgyűlés! Szeretném még egyszer megköszönni az Országgyűlés valamennyi képviselőjének, aki módosító indítvánnyal segítette a törvény javítását, ezt a munkát, és kérem, hogy hozzák meg a döntésüket, az Országgyűlés szavazzon a módosító indítványokról, majd fogadja el a törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu