DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, e késő esti órában a környezetvédelem népszerűsítése ezen a területen ismét csak azt mondhatjuk, hogy elmarad, de szükségesnek tartom, hogy szóljak a módosító indítványaim mellett.
Államtitkár úr és miniszter úr figyelmét szeretném felhívni arra, hogy hiába fogadtuk el, illetve fogadták el annak idején az első környezetvédelmi programot egyhangúlag a Házban - az egy nemes cél, nemes gondolat volt -, de mint tudjuk, mint látjuk ma már, nem tudtuk, illetve nem tudták végrehajtani azt a programot, mert hiányzott abból a helyzet feltárása, annak az állapotnak az ismerete, amire építeni lehetett volna az egész programot, a célokat, a célkitűzéseket, a pénzeszközöket, az ellenőrzést, a végrehajtást és a visszacsatolásokat. Gyakorlatilag az első környezetvédelmi programot nem lehetett végrehajtani. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a második környezetvédelmi program gyakorlatilag úgy indult, hogy sem a 2003., sem a 2002., sem a 2001., sem a 2000. évi adatokkal, illetve beszámolóval nem rendelkeznek, illetve nem tudták nekünk bemutatni.
Nos, egy ilyen helyzetben elkészült a második környezetvédelmi program, mondván, ha már a környezetvédelmi törvényben szerepel, hogy nemzeti környezetvédelmi programot kell alkotni, és az első már lejárt - még ha nem is számoltunk be, és nem is teljesítettük -, akkor létre kell hozni a másodikat. Óvtuk az ellenzéki oldalról a kormánypárti képviselőket is, akik környezetvédelmi képviselők nem jelentek meg most a vitában, hogy ne fogadjuk el, csússzon inkább a második környezetvédelmi program, de elemezzük ki, értékeljük ki az elsőt, és ha valóban elfogadható, és úgy dönt a többség, hogy ez egy jó és jól végrehajtott program, akkor erre alapozva hozzuk létre a másodikat. Hát nem fogadták meg a tanácsunkat. Ezért aztán - ez a határozati javaslat egy nagyon érdekes műfaj, két pontból áll, mind a két ponthoz adtam be módosító indítványt - akkor már az volt a kérésem, hogy pontosítsuk, hogy jó lelkiismerettel, és valóban azokat a célokat, amiket egyébként elfogad az ember, hogy a nemzeti környezetvédelmi program valósítsa meg, mert hiszen a környezet állapotát hivatott javítani, azt a teret, ahol élünk, akkor már fogadjuk el és építsük be azt a módosítást, amit én az 1. pontban tettem. Elmondtam a bizottsági ülésen is, hogy lehet, hogy ez nem így pontos és nem így jó, de a tartalma és a lényege itt van, és fedi azt, amiről ez a második nemzeti környezetvédelmi program nem szól, nem szólhat; akkor tegyük bele, legyen kapcsolódó módosító indítvány, módosítson rajta a kormány, de legyen benne, hogy minden képviselő tudja a Házban, hogy mi az, amit megszavaz.
Miről szól ez a módosító indítvány? Az 1. pontja: felhívja ugyanakkor a kormány figyelmét, hogy e melléklet aktualizálása és pontosítása nélkül a program nem hajtható végre. Hogyan lehetne végrehajtható egy olyan program, amelyikből nem derül ki, mondjuk, a szennyvíz terén - úgyis tudja már államtitkár úr, hogy ez az egyik kedvenc területem -, hogy az országban felhasznált vízből mennyi szennyvíz lesz, abból mennyit vezetünk el csatornán, mennyit nem vezetünk el csatornán, az hová kerül, amit nem csatornán vezetünk el, amit csatornán vezetünk el, az hová kerül, ha megtisztítjuk, abból milyen szárazanyag-tartalmú szennyvíziszap lesz, ebből mennyit komposztálunk, mennyit viszünk ki közvetlenül szántóföldre, és amit még így sem helyezünk el, azt hova tesszük. Egyetlenegy területet emeltem ki, ahol nem lehet megtudni, hogy mivel rendelkezünk. Hasonlóképpen lehetne a légszennyezésről, hogy az ország területének mekkora része légszennyezett, hány ember él légszennyezett területen, és ezeket az adatokat egymásba hozni. Vagy ugyanígy a talajvédelemnél fel lehetne sorolni a problémákat. Az általános vitában én elmondtam.
Ehhez nem lehet beadni módosító indítványt, a határozati javaslatnak az a lényege, hogy a melléklethez nem tud beadni országgyűlési képviselő módosító indítványt, hiszen ez az adatbázis nem áll rendelkezésre. Ez a kormánynak, a Környezetvédelmi Minisztériumnak rendelkezésére áll. Ha hiányos, akkor meg kell mondani, hogy ezekkel az adatokkal nem rendelkezünk. Akkor úgy fogadjuk el a határozati javaslatot, a második nemzeti környezetvédelmi programot, hogy azt mondjuk, hogy ezeket nem ismertük, tehát ezeket a következőkben majd meg kell határozni, úgy lehet végrehajtani ezt a programot. Erről szól az 1. pont.
A 2. pont pedig az, hogy végezze el a kormány a helyzetelemzést, és ennek ismeretében fogalmazza meg a célokat, és a hozzájuk szükséges eszközöket. Tudniillik, ha a helyzet nem ismert, akkor az ebben a második környezetvédelmi programban megfogalmazott célok és eszközök ugyanúgy hibásak és tévesek, mint ahogy ezek az elsőben voltak.
Majd pedig a helyzet pontos és alapos feltárása után, amennyiben szükséges, 2004. április 30-ig módosításra terjessze a programot az Országgyűlés elé. Ezen utolsó pontot egyébként én a magam részéről szívesen el is hagytam volna, és el is hagyom, ez nem kardinális kérdés.
Én egyébként az gondolom, hogy ebből a három pontból - a három ponttal jeleztem, hogy mi az, ami itt fontos - igazából az 1. lenne a fontos, és a kormány, amennyiben államtitkár úr ezt jónak látja, még mindig megteheti, hogy az 1. pontnak valamilyen átdolgozott formáját behozza a Ház elé, és valóban egy olyan határozati javaslatot fogadunk el, amelyik korrekt és jó.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés