TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy nagyon röviden ismertessem a javaslat lényegét, nevezetesen azt, hogy az elhatározott gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése kapcsán a Nemzeti Autópálya Rt. közbeszerzési pályázatot írt ki az M7-es autópálya Ordacsehi-Balatonkeresztúr közötti szakaszára.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A pályázat július 16-án megjelent, az első forduló eredményhirdetése 2003. augusztus 18-án megtörtént. A második forduló pedig október 10-én történt meg.
Ezt követően, az eredményes közbeszerzési eljárás alapján, a vonatkozó törvényi szabályozásnak megfelelően a Nemzeti Autópálya Rt. a nyertessel szerződést kötött. Ebben a szerződésben záradék került feltüntetésre, amely záradék tartalmában azt jelenti, hogy az Országgyűlés jóváhagyásától függően kerül ez a szerződés érvényesítésre és véglegesítésre.
Miután a gazdasági bizottság megvizsgálta a beruházás műszaki, valamint jogi tartalmát, és tájékozódott a pályáztatás feltételeiről és az elbírálás szempontjairól, azt egyhangúlag általános vitára alkalmasnak ítélte meg.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés